„ACÉL A SZÍV!”
Döntetlennel kezdtük a Kohász Kupát
Nagyon sok ki nem kényszerített hibát vétve ért el 23-23-as döntetlent a Budaörs elleni mérkőzésen akadémiánk felnőtt csapata.
Két mérkőzéssel vette kezdetét ma délelőtt a VI. Kohász Kupa küzdelemsorozata a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A hatcsapatos viadal első találkozóján a Debrecen és a Viborg mérete össze egymással erejét, s hiába vezettek a mérkőzés nagyobbik részében a dánok, a jól küzdő DVSC végül 20-20-as döntetlenre mentette a meccset. Ezt követte a Kohász és a Budaörs mérkőzése, mely előtt György László abban bízott, hogy tanítványai ezúttal pontosabban, jobban játszanak, mint tették azt legutóbbi fellépésükön.
A kezdésre nem is lehetett különösebb panasz, mert pillanatok alatt meglógott két góllal csapatunk, ám a 8. percben már időt kellett kérnie vezetőedzőnknek, mert a jó kezdést nem követte hasonló folytatás (3-2). A rövid pauzát követően úgy tűnt, hogy visszatalál a helyes útra együttesünk, mely Kazai és Micijevic találataival lógott meg 6-3-ra, ám a támadásban elkövetett technikai hibákból sorozatban kapta a gyors indítás utáni gólokat a Kohász, így a 15. percben ismét egált mutatott az eredményjelző (6-6). Egy budaörsi időkérést követően Zácsik és Monori gólpárbaját láthatták a drukkerek, előbbivel a hazai, utóbbival a vendégek védelme nem tudott mit kezdeni, de hiába szállt be Klujber is a gólgyártásba, két-három eladott labdát követően a 20. percben átvette a vezetést Mihály Attila együttese (10-11). Az utolsó öt percben Tomasevics kapus védéseivel, valamint Klujber találataival fordított a DKKA, mely végül 14-13-as előnnyel vonulhatott a tízperces pihenőre.
A térfélcserét követően szinte teljesen átszervezte csapatát György László vezetőedző, ám hiába sikerült újra meglépni kettő találattal, ismét jöttek a bosszantó hibák, eladott, vagy helyzet nélkül ellőtt labdák, s mivel ezt könyörtelenül kihasználták a vendégek, a 40. percben ismét náluk volt az előny (18-19). Micijevic gyorsan egyenlített azért, majd a horvát átlövő kiállítása alatt Grosch kétszer, míg Szalai egyszer villant, s bár a túloldalon Gerháth is betalált, bő öt perccel a meccs vége előtt a mieink álltak valamivel közelebb a sikerhez (22-20). Micijevic hetedik gólja után már szinte a kezünkben érezhettük a győzelmet, ám a hajrában is több rossz megoldás miatt bosszankodhattak a hazai drukkerek, s mivel a túloldalon ezt nem követték el a vendégek, így fél perccel a meccs vége előtt ki is egyenlítettek (23-23). Az utolsó másodpercekben Grosch lőtt éles szögből kapuba, ám a játékvezetők nem adták meg a találatot, így maradt a döntetlen, ami György László szerint is reális volt a mai találkozón.
"A játék képe alapján jogos a döntetlen, amiért sajnos elsősorban minket terhel a felelősség. Gyenge teljesítményt nyújtottunk ma, főleg támadásban, rengeteg ki nem kényszerített hibát követtünk el, s ennek egyenes következménye volt az, hogy nem tudtuk megnyerni a mérkőzést" – fogalmazott a mérkőzést követően szakvezetőnk.
A Kohász Kupa délelőtti eredményei
DVSC-TVP – Viborg HK 20-20 (12-13)
DKKA – Budaörs 23-23 (14-13)
Gólszerzőink: Micijevic 7, Klujber 4, Kazai 3, Monori 2, Grosch 2, Bouti 2, Szekerczés 2, Szalai 1.
Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sádnor Judit felvétele)
További hírek
German pivot to arrive
2021. May. 24.Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.
Squad is almost complete
2021. May. 23.A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.
Three goalkeepers will be part of the squad
2021. May. 22.A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.
Nice win in front of visitors
2021. May. 21.Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.
Tímea Polics signed for DKKA!
2021. May. 21.Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.