„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Még nagyon kétarcú a csapat

2017. Aug. 18.
  • Facebook

Hiába vezettünk tíz góllal is már, csak néggyel nyertünk a Zvezda ellen, így a harmadik helyért játszhatunk a Kohász Kupán.

A Budaörs elleni 23-23-as döntetlen után a Zvezda Zvenigorod ellen lépett pályára ma este hét órától felnőtt együttesünk a Kohász Kupa utolsó csoportmérkőzésén. Mivel a délutáni találkozón a Budaörs 27-23-ra legyőzte az oroszokat, ezért a mieinknek minimum öt góllal kellett nyerniük ahhoz, hogy szombaton délután kettő órától az aranyéremért szállhassanak harcba a hatcsapatos megméretésen.

György László tanítványai ennek megfelelően is kezdték a mérkőzést, remek védekezéssel, s ellenállhatatlan támadójátékkal lepték meg ellenfelüket, s alig telt el négy perc a találkozóból, mikor már 4-0-ra vezettek Szekerczésék. A vendégek ugyan a hatodik percben megtörték gólcsendjüket, ám ez sem hozta vissza őket a meccsbe, mert a Kohász játékosai továbbra is nagy odafigyeléssel kézilabdáztak, s Dombi, valamint Micijevic találataival növelték tovább előnyüket (8-2). Az oroszok szakvezetője hiába forgatta csapatát, csak nem sikerült megtalálnia az ideális felállást, mert hiába tartották meg 10-4-ig a hatgólos különbséget, Szekerczés, Micijevic, Kazai és Szalai révén egy újabb 4-0-s rohamot produkált a Kohász, mely a 20. percben már 14-4-re vezetett. Ugyan a félidő hajrájában egy-két hibát elkövettek a mieink, ám a szünetre így is 16-7-es vezetéssel vonulhattak, s ekkor kevesen gondolták azt, hogy mégsem sikerül bejutni a torna döntőjébe.

Pedig a térfélcsere után voltak arra utaló jelek, hogy valamivel könnyedebben veszik a játékot a mieink, s ezt megelégelve György László már a negyedik percben időt kért, ám a kisebb fejmosás sem használt a csapatnak, mely sorozatban hagyta ki ziccereit, s egyetlen árva Szekerczés-gólon kívül nem tudott semmit sem felmutatni a második felvonás első tizenöt percében. A túloldalon az oroszok sem brillíroztak, ám így is fokozatosan csökkenteni tudták a két gárda közti különbséget, így a mérkőzés utolsó tíz percéhez érve ismét volt miért izgulni, hiszen ekkor már csak hattal vezetett a Kohász (17-11). Innen ugyan még egyszer megléptek nyolccal Klujber Katrinék, ám a véghajrát nagyon elrontották kézilabdázóink, újabb kihagyott ziccerek, rossz átadások bosszantották a hazai drukkereket, s ezt köszönték a vendégek, akik az utolsó percben kétszer betalálva alakították ki a 22-18-as végeredményt.

Ez egyben azt is jelentette, hogy azonos pontszám és gólarány mellett, több szerzett találatának köszönhetően a Budaörs nyerte a mieink csoportját, így Zácsikék játszhatják a szombat délutáni döntőt a Viborg ellen, a Kohász a Vác ellenében lép pályára a bronzéremért, míg az ötödik helyért a Debrecen és a Zvezda Zvenigorod küzdhet meg délelőtt tíz órától.

DKKA – Zvezda Zvenigorod 22-18 (16-7)
Gólszerzőink: Szekerczés 7, Micijevic 6, Kazai 3, Monori 2, Klujber 2, Dombi 1, Szalai 1.

A Kohász Kupa mai eredményei

DVSC-TVP – Viborg HK 20-20 (11-13)
DKKA – Budaörs 23-23 (14-13)
Viborg HK – Váci NKSE 26-23 (12-12)
Zvezda Zvenigorod – Budaörs 23-27 (10-16)
Váci NKSE – DVSC-TVP 25-24 (12-13)
DKKA – Zvezda Zvenigorod 22-18 (16-7)

A helyosztók programja

2017. 08. 19. 10:00 DVSC-TVP – Zvezda Zvenigorod (ötödik helyért)
2017. 08. 19. 12:00 DKKA – Váci NKSE (harmadik helyért)
2017. 08. 19. 14:00 Budaörs – Viborg HK (első helyért)

-főoldali kép dunaujvaros.com/Sándor Judit felvétele-

További hírek

Never a worse start of the season than this!

Never a worse start of the season than this!

2020. Jul. 05.
Our adult team and the professional staff took part in a three-day team building in Bogács. Attila Vágó, head coach, was asked to evaluate the experiences of the first days.
 
We could welcome an old-new player

We could welcome an old-new player

2020. Jul. 01.

"A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.

We begin our season against Szombathelyi KKA

We begin our season against Szombathelyi KKA

2020. Jun. 19.

This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.

The future belongs to our Academists

The future belongs to our Academists

2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlás

Following successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.

Addicted to handball and adrenaline

Addicted to handball and adrenaline

2020. Jun. 15.

The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat