„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A bronz legalább itthon maradt

2017. Aug. 19.
  • Facebook

Hullámzó játékkal, sok ziccert kihagyva, de 28-25-re legyőzte a váciakat csapatunk, mely a harmadik helyen végzett a Kohász Kupán.

A Kohász Kupa helyosztóinak bronzmérkőzésén lépett pályára ma délben akadémiánk felnőtt csapata, mely ezúttal a váciak ellen mérette meg magát, nem titkoltan a javuló játék és a harmadik hely megszerzésének reményében. A kezdés azonban nem a legjobban alakult a mieink számára, ugyanis több átlövést is elhibázott csapatunk, s ezt ki is használták a vendégek, akik gyors lerohanásból és felállt fal ellen is rendre meglepték együttesünket (3-5). A folytatásban úgy tűnt, hogy rendezi sorait a Kohász, mely Dombi, Klujber és Szekerczés találataival fordított az álláson sőt, a Metzingen csapatától igazolt jobbátlövő újabb bombája után már 7-5-ös hazai előnyt mutatott az eredményjelző.

Ekkor a váciakon volt a fordítás sora, feljavuló védekezésüknek, s a hazai hibáknak köszönhetően sorozatban háromszor Mattolták Tomasevics kapust, így a 24. percben újra a vendégek álltak közelebb a félidei részsikerhez (9-10). A játékrészből hátralévő időben felváltva szerezték góljaikat a csapatok, így a szünetre ellenfelünk vonulhatott minimális vezetéssel (11-12).

Ugyan a térfélcsere utáni első találatot újra a Vác jegyezte, a hazai jobb oldal továbbra is elemében volt, s mikor végre az addig csak kapufázó Micijevic is beszállt a gólgyártásba, végre magához ragadta a vezetést a Kohász (15-14). A folytatásban több kihagyott ziccer, elhibázott hetes miatt bosszankodhatott György László, aki annak ellenére is időt kért a 45. percben, hogy csapata ekkor már kettővel vezetett, mert úgy tűnt, hogy a befejezéseknél komoly gond akadt a koncentrációval. A rövid szünetet követően Monori és Szalai találatainak tapsolhattak a dunaújvárosi drukkerek, s bár az 50. perc környékén újra jött egy hullámvölgy, a véghajrában már nem adott esélyt ellenfelének csapatunk, mely végül 28-25-re megnyerte a mérkőzést, ezzel a Kohász Kupa harmadik helyét is megszerezte.

György László: - A három hétvégi mérkőzésünk közül talán most játszottunk a legösszeszedettebben, támadásban és védekezésben is sikerült előrébb lépnünk, ez volt ma a legfontosabb. Hasznos torna volt ez számunkra, de hétfőtől már dolgozunk tovább.

A Kohász Kupa küzdelmeit végül a Viborg csapata nyerte meg, miután hatalmas küzdelemben, az utolsó másodpercekben szerzett góllal 25-24-re legyőzte a Budaörsöt, a bronz Dunaújvárosban maradt, míg az ötödik helyet a Zvezda Zvenigorod ellen hétméteresekkel győztes Debrecen szerezte meg.

DKKA – Váci NKSE 28-25 (11-12)
Gólszerzőink: Szekerczés 8, Klujber 7, Szalai 4, Monori 3, Micijevic 2, Kazai 2, Dombi 1, Molnár 1.

A Kohász Kupa pénteki eredményei

DVSC-TVP – Viborg HK 20-20 (11-13)
DKKA – Budaörs 23-23 (14-13)
Viborg HK – Váci NKSE 26-23 (12-12)
Zvezda Zvenigorod – Budaörs 23-27 (10-16)
Váci NKSE – DVSC-TVP 25-24 (12-13)
DKKA – Zvezda Zvenigorod 22-18 (16-7)

A helyosztók eredményei

2017. 08. 19. 10:00 DVSC-TVP – Zvezda Zvenigorod (ötödik helyért) 31-30 (hétméteresekkel)
2017. 08. 19. 12:00 DKKA – Váci NKSE (harmadik helyért) 28-25
2017. 08. 19. 14:00 Budaörs – Viborg HK (első helyért) 24-25

Egyéni elismerések

Legjobb kapus: Katarina Tomasevics (DKKA)
Legjobb játékos: Lotte Grigel (DVSC-TVP)
Gólkirálynő: Szekerczés Luca (DKKA), Line Haugsted (Viborg HK) 17-17 góllal

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

Never a worse start of the season than this!

Never a worse start of the season than this!

2020. Jul. 05.
Our adult team and the professional staff took part in a three-day team building in Bogács. Attila Vágó, head coach, was asked to evaluate the experiences of the first days.
 
We could welcome an old-new player

We could welcome an old-new player

2020. Jul. 01.

"A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.

We begin our season against Szombathelyi KKA

We begin our season against Szombathelyi KKA

2020. Jun. 19.

This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.

The future belongs to our Academists

The future belongs to our Academists

2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlás

Following successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.

Addicted to handball and adrenaline

Addicted to handball and adrenaline

2020. Jun. 15.

The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat