„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Küzdelmes győzelem

2017. Sep. 02.
  • Facebook

Nagy csatában aratott 31-29-es sikert együttesünk a Kisvárda elleni felkészülési találkozón.

A tegnap esti Kecskemét elleni mérkőzés után ma már újabb feladat várt felnőtt csapatunkra, mely délelőtt fél tizenegytől a nyáron jelentősen megerősödött Kisvárdát látta vendégül idei utolsó felkészülési mérkőzésén a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A Triffa Ágnessel és Triscsuk Krisztinával felálló Mátéfi-csapat ellen igen nehéz meccsre számíthatott György László alakulata, s a ma délelőtti hatvan perc maximálisan igazolta is az előzetes várakozásokat.

Az első félidőből alig telt el ugyanis másfél perc, mikor már kettővel vezetett a vendégcsapat, s bár Micijevic a negyedik perc végén megszerezte a mieink első találatát, erre újabb duplával válaszolt a gyors indításait rendre eredményesen befejező Kisvárda (1-4). Innen ugyan feljött még egyre a Kohász, ám a játékrész derekához érve sajnos több technikai hibát is vétett együttesünk, melynek támadásai és védekezése sem igazán működött ebben az időszakban, így a vendégek sorozatban három gólt szerezve léptek el 11-7-re Kovács Annáéktól.

A küzdelemre ugyan nem lehetett panasza szakvezetőnknek, ám a kihagyott ziccerek miatt fájhatott azért a feje György Lászlónak, hiszen bő öt perccel a félidő vége előtt még mindig biztosan, négy góllal vezetett az ellenfél (9-13). A hajrára összekapta védekezését a Kohász, egyre többször kergette hibába a vendégjátékosokat, s ezekből Micijevic, majd Csapó Kíra szerzett üres kapus gólt, míg az utolsó másodpercekben Kovács Anna hozta fel egyre kézilabdázóinkat, így bőven ígért izgalmakat a második felvonás is (15-16).

A térfélcsere után egy még elszántabb DKKA lépett pályára, főleg védekezésben remekeltek a mieink, s mivel az ellenfél kapuja előtt Klujber Katrin parádézott, így hamar egalizált, majd fordított is együttesünk, mely a negyvenedik perchez érve már három góllal állt jobban ellenfelénél (23-20). Ekkor egyértelműen irányította a meccset csapatunk, s Mátéfi Eszternek muszáj volt a félidő derekán időt kérnie, mert úgy tűnt, hogy végleg el is döntheti a találkozót a Kohász (25-21).

A rövid pauza meg is tette hatását, nem is elsősorban a Kisvárda játéka javult fel, hanem a mieinké esett vissza, kimaradt hetes, lépéshibák, eladott labdák és több elpuskázott ziccer miatt szomorkodhattunk, s ezt kihasználva előbb felzárkózott, majd ki is egyenlített a vendégcsapat (27-27). A mérkőzés hajrája nagy izgalmakat hozott, az utolsó másodpercekben az egyenlítésért támadhatott a Kisvárda, de a brazil világbajnok Rocha próbálkozását védte Csapó Kyra, majd a Kohász fiatal hálóőre egy újabb üres kapura lőtt góllal állította be a 31-29-es hazai sikert jelentő végeredményt.

György László: - Nagyon küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, s ugyan nem sokkal hibáztunk kevesebbet, mint a Kecskemét elleni mérkőzésen, de ennek ellenére is összeszedettebben játszottunk, mint tegnap. Elégedett voltam a csapat hozzáállásával, küzdeni akarásával.

DKKA – Kisvárda 31-29 (15-16)

DKKA: Csapó 2 – Kazai 3, Szalai 1, Micijevic 6, Cifra, Kovács 4, Klujber 10. Csere: Vártok (kapus), Dombi 2, Grosch, Molnár 1, Nick, Monori 1, Bouti 1. Vezetőedző: György László.

-főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)-

További hírek

German pivot to arrive

German pivot to arrive

2021. May. 24.

Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.

Squad is almost complete

Squad is almost complete

2021. May. 23.

A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.

Three goalkeepers will be part of the squad

Three goalkeepers will be part of the squad

2021. May. 22.

A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Nice win in front of visitors

Nice win in front of visitors

2021. May. 21.

Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.

Tímea Polics signed for DKKA!

Tímea Polics signed for DKKA!

2021. May. 21.

Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B  league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat