„ACÉL A SZÍV!”
Kovács Anna és Klujber Katrin a válogatottban
Együtteüsnk két játékosa, Kovács Anna és Klujber Katrin is készülhet az Európa-bajnoki selejtezőkre.
A magyar női kézilabda válogatott dán szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen kihirdette nemzeti együttesünk bő keretét a Koszovó és Fehéroroszország elleni Európa-bajnoki selejtezőre. Mint az a Magyar Kézilabda Szövetség tájékoztatójából kiderült, a két DKKA játékossal, Kovács Annával és Klujber Katrinnal felálló keret szeptember 23-től készül együtt majd a fővárosban, majd szeptember 27-én Koszovó ellen lép pályára a budapesti Elek Gyula Arénában. A magyar válogatott ezt követően sem pihenhet sokat, ugyanis október 1-jén már Minszkben méreti meg magát a fehérorosz csapat ellen. A 2018-as franciaországi Európa-bajnokságra a csoportok első két helyezettje automatikusan továbbjut, s mivel a magyar, a fehérorosz és a koszovói csapat mellett a hollandok szerepelnek a mieink kvartettjében, így már az első két fordulóban komoly lépést tehet együttesünk az Európa-bajnoki részvétel felé.
A magyar női kézilabda válogatott kerete
Kapusok: Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Klujber Katrin (Dunaújvárosi KKA), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Irányítók, átlövők: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Háfra Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), Klivinyi Kinga (Érd), Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA), Kovacsics Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), Mazák-Németh Csilla (Siófok KC), Pálos-Bognár Barbara (Budaörs), Szekere Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szöllősi-Zácsik Szandra (Budaörs), Tomori Zsuzsanna (Győri Audi ETO)
Beállók: Kisfaludy Anett (Érd), Mayer Szabina (Alba Fehérvár KC), Sirián Szederke (DVSC-TVP)
Balszélsők: Gávai Szonja (Érd), Hársfalvi Júlia (DVSC-TVP), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)
További hírek
Viktória Oguntoye is back
2017. Oct. 02.After more than a 6-month-long abscence, our talented goalie could return to the court.
A Visit to the animal shelter
2017. Sep. 25.Our team members visited the Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítványnál and took some food for the furry ones. It's good to be good
The two points matters
2017. Sep. 21.Our team missed a lot of oppotunities on the match today, still managed to win quite easily, by 13 goals against Vasas in the Arena.
A nice away win
2017. Sep. 16.After an oposeless start the team kept its lead and gained a comfortable win in Békéscsaba.
A great start of the season
2017. Sep. 09.A confident 33-22 victory against Budaörs on the first match of the season 2017/2018.