„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Győzelem a Fehérvár KC ellen

2017. Sep. 28.
  • Facebook

Háromgólos, 31-28-as sikert aratott csapatunk ma este a Fehérvár KC elleni felkészülési találkozón.

A bajnoki szünetben sem lazsálnak kézilabdázóink, ugyanis György László együttese ma este Székesfehérváron, az Alba Fehérvár KC ellen lépett pályára edzőmérkőzésen. Ahogy a hazaiaktól, úgy a mieinktől is hiányzott négy-négy válogatott játékos, így mindkét gárda kissé tartalékosan vágott neki a találkozónak. Melynek már az első félidejében elhúzott ellenfelétől a Kohász, s György László tanítványai egészen a második felvonás derekáig tartották is, hét-nyolcgólos vezetésüket. Ekkor jött azonban egy nagyobb hullámvölgy a mieink játékába, több technikai hibát is elkövettek kézilabdázóink, s bár a hazaiaknak sikerült ekkor kettőre csökkenteni hátrányukat, a hajrában megőrizte előnyét a Kohász, s végül 31-28-as sikert aratott. Csapatunk azonban nem pihenhet túl sokat, ugyanis pénteken délelőtt tizenegy órától már a fővárosban lépnek pályára Monoriék a Vasas ellen.

Alba Fehérvár KC – DKKA 28-31 (11-17)

DKKA: Csapó – Kazai 3, Monori 6, Szalai 4, Cifra 1, Szekerczés 7, Grosch 3. Csere: Vártok (kapus), Nick 1, Molnár 2, Dombi 2, Bouti 2, Mihály P. Takács D., Moutsogianni. Vezetőedző: György László.

További hírek

Nagyon fájdalmas hazai vereség

Very painful home defeat

2024. Feb. 23.

With an extremely fluctuating performance, our academy's adult team suffered a 29-27 defeat against Vasas in the home championship match.

So it begins!

So it begins!

2024. Feb. 22.

In addition to Babett Szalai, Viktória Oguntoye has also extended her contract with the academy's adult team by one year.

Alba prevails in the final moments this time

Alba prevails in the final moments this time

2024. Feb. 16.

Despite equalizing from a seven-goal deficit, our handball team suffered a 31-30 defeat against Alba FKC in an away match.

No surprises against Ferencváros

No surprises against Ferencváros

2024. Feb. 07.

In a meeting adorned with beautiful individual moves and post hits, FTC eventually emerged victorious by winning both halves with six goals each.

Debrecen advances in the Cup

Debrecen advances in the Cup

2024. Jan. 31.

The guest team DVSC achieved a confident thirteen-goal victory against our adult team at the academy in the fifth round of the Hungarian Cup.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat