„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Szép eredményben bízva

2013. Jan. 26.
  • Facebook

A bajnoki tabella harmadik helyén álló Vác ellen játszik együttesünk, mely az utóbbi időben mutatott jó teljesítményére építkezve rabolna pontot Gulyás István csapatától is ma este a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

Jó hangulatban készülhet a bajnoki harmadik helyezett Vác elleni mérkőzésre a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, ugyanis Ferlingék szép sikerekkel a hátuk mögött várják a ma este hat órakor kezdődő hazai találkozót. Mátéfi Eszter tanítványai ugyanis az elmúlt időszakban pontot raboltak az Érdtől, majd Békéscsabán sikerült diadalmaskodniuk, s jó eredményeiknek köszönhetően előre léptek a táblázat nyolcadik helyére.

Szombaton azonban nagyon nehéz feladat vár a mieinkre, hiszen a bajnoki tabella harmadikja, a Vác látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Csapatunk vezetőedzője azonban ennek ellenére is bízik a jó eredmény elérésében, melyhez mindenképpen meg kell ismételni az elmúlt meccseken nyújtott játékot.

- Igen nehéz mérkőzés vár ránk szombaton, hiszen a Vác egy erős csapat, melyet a tabellán elfoglalt helyezése is mutat. Az utóbbi meccsek eredményei, valamint játéka azonban nagy lökést adott az önbizalmunknak, s hangulatunknak egyaránt, ezért bravúrra készülünk a váciak ellen is. Ehhez elengedhetetlen a jó védekezés és kapusteljesítmény, s támadásban is nagyon pontosan kell játszanunk ahhoz, hogy elkerüljük ellenfelünk gyors leindításait. Az esélyesség terhe nem nyomja a vállunkat, nyugodtan, de elszántan kell játszanunk, s ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor lehet sanszunk egy esetleges szép eredmény elérésére. A csapatból jelenleg Orbán Lilla hiányzik betegség miatt, ám rajta kívül mindenki játékra kész, így remélhetőleg a legjobb felállásban várhatjuk a mérkőzést, melyre nagyon várjuk lelkes szurkolóinkat is, akik már az Érd ellen is nagyon sokat segítettek nekünk, s azt reméljük, hogy ma is ott lesznek majd a csapat mögött.

További hírek

U14 round in Dunaújváros at the weekend 

U14 round in Dunaújváros at the weekend 

2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlás

Beside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.

They continue elsewhere

They continue elsewhere

2021. Feb. 11.

Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.

Good results from our younger ones

Good results from our younger ones

2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlás

Our teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.

Could have turned out otherwise

Could have turned out otherwise

2021. Feb. 06.

Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.

Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)

Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)

2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlás

From 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat