„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Visszavágtak a serdülők

2013. Jan. 26.
  • Facebook

Kiváló játékkal vágott vissza az ősszel elszenvedett vereségért serdülő csapatunk a Pénzügyőr gárdájának, így továbbra is megmaradt az esélyünk arra, hogy elérjük a rájátszást érő 3., vagy 4. hely valamelyikét.

Remek ráhangolódást hozott a felnőttek szombati, Vác elleni rangadója előtt a serdülők OSB mérkőzése, az E csoport hajrájában. Nem csak a fővárosban elszenvedett vereség emlékének eltörlése, hanem a rájátszást jelentő 3-4. hely megszerzése is kockán forgott a csütörtöki találkozón.
Szerencsére már az első percekben látszott, hogy nagyon felkészültek Rapatyi Tamás tanítványai az ellenfélből, és különösen a nyitott, zavaró védekezéssel sikerült elbizonytalanítani az ellenfelet. Grosch Vivien jól "halászott" a fal előtt, hátul szilárdan állta a rohamokat a Berta Bianka, Kemény Dóri vezette fal, és ha ez sem volt elég, jött egy-két Deák Eszti bravúr a kapuban. Sem az edzői időkérés, sem néhány túl szigorú játékvezetői döntés nem tudta lendületét törni csapatunknak. Fokozatosan nőtt az előny, a végén teljes forgatással mindenki pályára léphetett, és sikerült egalizálni a párviadalt, hiszen "tükör" eredmény született: 32-16, vagyis pontosan annyira vertük a Pénzügyőr-Spartacus gárdáját, amennyire ők bennünket ősszel. Mindössze egy találkozó maradt az alapszakaszban: február 7-én jön a Lajosmizse, addigra letisztul a helyzet a tabellán is.

A csütörtöki csapat: Deák Eszter - Fehér Nikolett 3, Kemény Dóra 3, Berta Bianka 4, Moutsogianni Theodóra 2, Iván Emese 5, Grosch Vivien 10  cserék: Szóládi Georgina (kapus), Klujber Katrin, Udvardi Laura 1, Balogh Szonja 2, Egervári Petra 2, Bab Ágota, Meskál Klaudia, Bodó Letícia.

További hírek

It's allways sunny in Dunaújváros

It's allways sunny in Dunaújváros

2023. Dec. 14.

We are very pleased to welcome Solar Future System Kft. among our team's supporters.

Even with a wobbly game, progress is assured

Even with a wobbly game, progress is assured

2023. Nov. 14.

After a good first half a second half of suffering, yet our academy's senior team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup against Komárom with confidence.

Coaching duo to lead DKKA

Coaching duo to lead DKKA

2023. Nov. 13.

Róbert Paic and Roland Virág will replace Tamás Rapatyi as head coach of the Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia.

Not our day either

Not our day either

2023. Nov. 09.

The MTK got their first win of the season against the adult team of our academy.

Away victory in Budaörs

Away victory in Budaörs

2023. Nov. 01.

We didn't catch a good day, so the adult team of our academy had no chance to score points in the championship against Vác.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat