„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Nem bírtunk a győri fallal

2017. Oct. 27.
  • Facebook

A házigazda győriek magabiztos, 29-17-es sikert arattak együttesünk ellen a K&H női kézilabda liga ma esti fordulójában.

Idegenben, a címvédő Győri Audi ETO KC otthonában folytatta a bajnoki küzdelmeket pénteken este akadémiánk felnőtt csapata. Ugyan a találkozónak egyértelműen a házigazdák voltak az esélyesei, György László vezetőedző tisztességes játékot várt el tanítványaitól, akik közül a sérült Kazai Anitára nem számíthatott a dunaújvárosi szakvezetés.

A mérkőzés első gólját Micijevic szerezte, ám erre Oftedal kettő, míg Amorin egy találattal válaszolt, s miután Klujber kihagyott egy hetest, majd Molnár is ziccert hibázott, s ezt egy újabb duplával büntette a házigazda, mely a hetedik percben már 5-1-re vezetett. Bár Kovács Anna a kilencedik percben megtörte a mieink gólcsendjét, a játék képe nagyon nem tetszett György Lászlónak, aki nem sokkal később időt kért, hogy rendbe fegyelmezettebb játékra kérje tanítványait (5-2). Ez sem sokat segített azonban a Kohászon, mert a győri védelemmel továbbra sem bírtak Szalaiék, s ennek újabb három hazai találat lett a jutalma (8-2). Az egyre mélyülő gödörből Kovács Anna próbálta meg két sikeres hétméteressel kirángatni a mieinket, majd amikor Dombi is bevette az egyébként remekül védő Kiss Éva kapuját, sikerült feljönni 9-5-re. A félidő hajrájában azonban sorozatban hagyta ki ziccereit a Kohász, s mivel a túloldalon a győriek nem tették meg ugyanezt a szívességet, a szünetre 13-6-os hazai előnnyel vonultak a felek.

A térfélcserét követően is a mieink lőtték az elsőt, ám hiába Klujber első és második gólja, a folytatásban a csereként beállt Gimsbo védései, valamint Oftedal góljai húzták a vendéglátókat, akik a 37. percben már kilenc góllal vezettek (18-9). Felvillanásai akadtak persze a Kohásznak is, ám ez ma kevés volt a címvédő ellen, mely a 43. percben először vezetett tíz találattal (22-12). A játékrész derekán mindkét csapat többet hibázott támadásban, s ezt először György László elégelte meg, így a 46. percben ismét időt kért (23-14). Támadásban azonban továbbra sem tudott mit kezdeni a hazaiakkal a DKKA, így az 53. percben harmadszor is magához hívta játékosait vezetőedzőnk, hiszen ekkor már tizenkettővel ment az ETO (26-14). Sajnos ez sem segített ezúttal, mert a véghajrában is több bosszantó hibát követtek el a mieink, így a címvédő könnyedén megtartotta előnyőt, s végül 29-27-es győzelemmel ugrott a bajnoki tabella élére.

Győri Audi ETO KC – DKKA 29-17 (13-6)

DKKA: Oguntoye – Klujber 2, Kovács 4, Szalai 1, Dombi 1, Micijevic 2, Molnár. Csere: Tomasevics (kapus), Cifra, Bouti, Monori 2, Braun, Nick, Takács D. 2, Szekerczés 3. Vezetőedző: György László.

További hírek

Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!

Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!

2017. Nov. 19.

Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.

According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

2017. Nov. 19.

According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews

Danish triumph at the arena today

Danish triumph at the arena today

2017. Nov. 18.

After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.

Only one goal down

Only one goal down

2017. Nov. 11.

A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.

As we have expected it!

As we have expected it!

2017. Nov. 08.

During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat