„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Győzelem az Üstökös Kupán

DKKA utánpótlás
2017. Nov. 06.
  • Facebook

Akadémiánk együttese nyerte meg az Üstökös Kupa U13-as korosztályának küzdelmeit.

Akadémiánk U13-as csapata is részt vett a csütörtökön és pénteken megrendezett Üstökös Kupán. városunk legnagyobb utánpótlás rendezvényén két korosztályban indultak Takács Józsefné tanítványai, nem titkoltan azért, hogy minél több játéklehetőséget kapjanak a lányok.
A 2004-ben született lányoknál 10 csapat nevezését fogadták el a szervezők, s két csoportban öt-öt csapat küzdött a minél jobb helyezésekért. A mi csoportunkba a Szekszárdi Fekete Gólyák, a Szigetszentmiklós, Győri EtE és a Szeged KKSE csapata került. Első nap a Szekszárd és a Szigetszentmiklós csapatával, pénteken pedig a Győr és a Szeged csapatával találkoztunk.

Mind a négy mérkőzésen nagyon jól, szellemesen játszottunk, a csoportelsőség nem volt kérdéses. A döntőben a másik csoport győztesével, a Csepellel  találkoztak fiataljaink, s bár az első félidőben még döcögött a gépezet, a második 20 percben már élvezték a lányok a mérkőzést, így a csepeliek sem tudták őket megállítani. A szép csapatsiker mellett az egyéni kategóriákban is jutott elismerés a mieinknek, ugyanis Kecskés Noémi gólkirályi címet, Hódosi Kamilla a legjobb kapusnak járó címet hódította el.

A kupagyőztes csapat: Hódosi Kamilla, Fülöp Fanni,Kiss Flóra, Imre Viktória, Sztanó Kincső, Varjas Lara, Wenszky Janka, Váradi Hanna, Dobos Hanna, Balogh Dóra, Kecskés Noémi,Szabó Márta, Bankó Zoé.

Fiatalabb korosztályban 12 csapat jelentkezett, itt 3 csoportba sorolták a résztvevőket. A mi csoportunkban Szigetszentmiklós, Siófok és az Érd A csapata volt. A csoport mérkőzéseken nagyon félénken, bátortalanul játszottunk, csak pillanatokra sikerült a fiataloknak jó teljesítményt nyújtani. Ugyan az utolsó csoportmérkőzésen a Siófok ellen nagyon jól küzdöttek a lányok, de így is két vereséggel és egy döntetlennel zártuk az első napot.  Pénteken a 10-12. helyért játszhattunk. Itt a Kocsola és a Szombathely csapatát nagyon könnyű játékkal vertük, így 10. helyen zártuk a tornát.

A csapat tagjai: Péli Dorottya, Abonyi Réka, Bankó Zoé, Dobos Hanna, Balogh Dóra, Garbacz Petra, Csapó Csillag, Hólik Anna, Vaszócsik Mira, Tóth Tiffani, Szanyó Lilla, Hajdú Luca, Brezovszki Abigél.

A hetet vasárnap OSB mérkőzéssel zárták U1-asaink, méghozzá a Duna- Pent csapata ellen. Ezen a mérkőzésen szerencsére pihenni tudtak azok a játékosok, akik az Üstökös kupán többet játszottak. Nagy különbségű, 36-12-es győzelmet arattunk, így a tabella 2. helyén várják a szerdai mérkőzést Takács Józsefné tanítványai, akik a listavezetővel, akadémiánk második számú serdülő csapatával mérik össze erejüket.

Az Üstökös Kupa dobogósai és akadémiánk eredményei

U8 lány: 1. Algyő, 2. AFKC B, 3. Kozármisleny B… 6. DKKA
U8 fiú: 1. PLER, 2. Pumukli KUA, 3. Kőkúti Sasok

U9 lány: 1. Kozármisleny, 2. Bajnok DSE, 3. AFKC… 10. DKKA, 11. DKKA
U9 fiú: 1. PLER, 2. Csanádi KSI SE, 3. Kecskeméti SI

U10 lány: 1. Szegedi KSE, 2. Szekszárdi FGKC, 3. XVI. Ker. KMSE, 4. DKKA
U10 fiú: 1. Békés, 2. Éles Kézisuli, 3. Pumukli

U11 lány: 1. Szeged KKSE A, 2. KSZSE, 3. Győri ETO KC… 7. DKKA
U11 fiú: 1. Éles Kézisuli, 2. PLER, 3. FKSE Algyő

U12 lány: 1. Szigetszentmiklósi NKSE, 2. Kozármisleny, 3. FKSE Algyő
U12 fiú: 1. PLER, 2. Debreceni SI, 3. Salgótarjáni SKC

U13 lány: 1. DKKA, 2. Csepel DSE, 3. KSZSE
U13 fiú: 1. Salgótarjáni SKC, 2. Debreceni SI, 3. Kecskemét

Főoldali kép forrása: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

German pivot to arrive

German pivot to arrive

2021. May. 24.

Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.

Squad is almost complete

Squad is almost complete

2021. May. 23.

A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.

Three goalkeepers will be part of the squad

Three goalkeepers will be part of the squad

2021. May. 22.

A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Nice win in front of visitors

Nice win in front of visitors

2021. May. 21.

Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.

Tímea Polics signed for DKKA!

Tímea Polics signed for DKKA!

2021. May. 21.

Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B  league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat