„ACÉL A SZÍV!”
Könnyed siker a Csurgó ellen
Végig vezetve aratott 33-15-ös győzelmet második számú serdülő együttesünk a Csurgó elleni bajnoki találkozón.
Az Országos Serdülő Bajnokság harmadosztályában lépett pályára november 17-én akadémiánk második számú serdülő együttese, mely ezúttal a Csurgó vendégeként hajtott a győzelemért. A találkozó esélyesének egyértelműen Takács Árpád tanítványai számítottak, akik a hosszú út ellenére is fel tudtak pörögni a meccsre, s ugyan akadtak technikai hibáik, valamint a támadások befejezésénél is volt egy-két pontatlanság, ennek ellenére is végig uralták a mérkőzést. Az első felvonás végén már 18-9-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző, s mivel a fordulás után tovább nőtt a két gárda közti különbség, a mieink végül nagyon sima, 33-15-ös győzelemnek örülhettek, s továbbra is vezetik a bajnokság küzdelmeit.
Takács Árpád: - Ugyan voltak apróbb hibáink, az egész mérkőzés alatt jól játszott a csapat, s amit kértem a lányoktól, azt remekül végre is hajtották. Gondolok itt a lendületes támadójátékra, a bátor egy az egy elleni cselből történő betörésekre, a gyors, rendezetlen védelem elleni támadás befejezésekre és védekezésben a labdaszerzésre irányuló fellépésekre, amiből könnyű gólokat tudtunk szerezni. Mindenkinek sikerült kivenni a részét a sikerből, tudtam a csapatot forgatni. A mérkőzés jelentős részében két beállóval álltunk fel, de az utolsó nyolc-tíz percben három beállós játékkal is megpróbálkoztunk, kihasználva ezzel a remek beállósainkat és a jól cselező játékosaink jól megoldották a támadásokat.
További hírek
We begin the next season at home
2022. Jul. 05.This morning, the draw for the NB I for the 2022/2023 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of DKKA
Wéninger Alexa to be loaned out
2022. Jun. 14.Our net guard, who was performing well in the season, is spending the 2022/23 season at the newly promoted league rival.
Petra Horváth in DKKA
2022. Jun. 10.The left-back switches the jersey of Szombathely to the one of DKKA for the 2022/2023 season.
Serbian international arrives
2022. Jun. 07.Ana Tomkovic, who was previously in Kisvárda, will also join the adult team of our Academy for the 2022/2023 season.
EHF Cup winner goalie is back
2022. Jun. 03.After four years time the excellent goalkeeper can take on the jersey of Dunaújváros once again.