„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Szép eredmények a serdülőknél

DKKA utánpótlás
2017. Nov. 21.
  • Facebook

Továbbra is vezeti csoportját a serdülő bajnokságban akadémiánk harmadik számú együttese.

Négy mérkőzést is játszott a közelmúltban akadémiánk harmadik számú serdülő együttese. Takács Józsefné tanítványai először a DKKA második csapatával mérték össze erejüket az Országos Serdülő Bajnokságban, s ugyan tizenegy hétméteresükből hetet kihagytak, így is sikerült kétgólos, 24-22-es sikert aratniuk. Következő mérkőzésüket a pécsiek ellen játszották fiataljaink, akik itt sem hibáztak, s bár ellenfelük igyekezett mindent elkövetni a szoros eredményért, az első félidő hajrájában, valamint a második felvonásban már felszabadult, jó teljesítményt nyújtottak a dunaújvárosiak, akik végül 23-17-re nyertek, s kilenc fordulót követően vezetik a Dél-Nyugat Csoport tabelláját.

Az elmúlt hét végén az Országos Gyermek Bajnokságban is befejeződtek a csoportküzdelmek, s a mieink Kozármislenyben zárták a sorozat első szakaszát. Akadémiánk U13-as csapata az Alba Fehérvár ellen játszott először, s könnyed játékkal aratott nagyon sima 35-16-os győzelmet. A szombathelyiek ellen viszont igen sok hibával játszottak fiataljaink, büntetőket, ziccereket hagytak ki, a védekezés sem működött, így 20-13-as vereséget szenvedve a negyedik helyen végeztek a Nyugat D csoportban.

Eredmények

Országos Serdülő Bajnokság

DKKA II – DKKA III 22–24 (10–9)
DKKA III – PÉCS 23–17 (14–8)

Erima Gyermekbajnokság

DKKA – Alba Fehérvár KC 35–16 (21–8)
DKKA – Szombathely 13–20 (7–11)

További hírek

Never a worse start of the season than this!

Never a worse start of the season than this!

2020. Jul. 05.
Our adult team and the professional staff took part in a three-day team building in Bogács. Attila Vágó, head coach, was asked to evaluate the experiences of the first days.
 
We could welcome an old-new player

We could welcome an old-new player

2020. Jul. 01.

"A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.

We begin our season against Szombathelyi KKA

We begin our season against Szombathelyi KKA

2020. Jun. 19.

This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.

The future belongs to our Academists

The future belongs to our Academists

2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlás

Following successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.

Addicted to handball and adrenaline

Addicted to handball and adrenaline

2020. Jun. 15.

The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat