„ACÉL A SZÍV!”
Eredményes utánpótlás
Serdülő csapataink fontos győzelmeket arattak, míg U10-es együttesünk Pázmándon ért el szép eredményt a korosztályos bajnokságok újabb fordulójában.
Akadémiánk utánpótlás együttesei közül több is pályára lépett az elmúlt napokban. A Serdülő Bajnokság harmadosztályában szereplő csapataink közül a második számú hazai környezetben fogadta a Nemesnádudvar gárdáját, s mivel a forduló előtt mindössze egyetlen pont választotta el egymástól a két csapatot, igen kemény mérkőzés várt Takács Árpád együttesére. Fiataljaink azonban remekül küzdöttek a végig kiegyenlített összecsapáson, az első félidő után 16-15-re vezettek, s mivel minimális előnyüket a meccs végéig sikerült megduplázni, így nagyon fontos 34-32-es sikert aratva előzték meg vetélytársukat, s léptek fel a tabella második helyére.
Akadémiánk harmadik számú serdülő együttese a kilencedik helyezett Csurgó ellen húzott szerelést idegenben, nem titkoltan győzelmi reményekkel. A mérkőzés igazolta is az előzetes várakozásokat, mivel fiataljaink már az első felvonásban eldöntötték a pontok sorsát, s 19-4-es félidei vezetés után kiütéses, 31-13-as győzelmet aratva erősítették meg első helyüket a táblázaton.
Pázmándon lépett pályára szombaton az U10-es bajnokság újabb fordulójában akadémiánk utánpótolás csapata. Sánta Dóra tanítványai a Ferencváros, az Érd és a Székesfehérvár együtteseivel mérték össze erejüket, s két győzelemmel, illetve egy vereséggel végül a második helyet szerezték meg a sorozatban a Ferencváros mögött, de megelőzve a harmadik fehérváriakat, illetve a negyedik érdieket is.
További hírek
German pivot to arrive
2021. May. 24.Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.
Squad is almost complete
2021. May. 23.A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.
Three goalkeepers will be part of the squad
2021. May. 22.A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.
Nice win in front of visitors
2021. May. 21.Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.
Tímea Polics signed for DKKA!
2021. May. 21.Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.