„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Nagyon kellett!

2018. Jan. 06.
  • Facebook

Óriásit küzdve, remek véghajrával aratott négygólos, 25-21-es győzelmet a Kisvárda elleni hazai mérkőzésen akadémiánk felnőtt együttese.

Rendkívül nehéznek ígérkező mérkőzés várt ma este hat órától akadémiánk felnőtt együttesére, mely a remek légiósokkal megerősített Kisvárda csapatát látta vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. György László vezetőedző is nagy csatára számított a találkozó előtt, ám bízott abban, hogy fegyelmezett támadójátékkal, valamint kemény, határozott védekezést nyújtva sikerül itthon tartani a nagyon fontos bajnoki pontokat. A bemelegítésnél már egy kellemes meglepetés fogadta a hazai drukkereket, ugyanis kisgyermeke születése óta először volt nevezve a találkozóra Bulath Anita, akit természetesen óriási örömmel fogadtak dunaújvárosi szurkolók.

Utóbbiaknak a mérkőzés elején is volt azért okuk az örömre, mert hiába szerezte az első gólt a Kisvárda, erre hárommal válaszolt a Kohász, s mivel ekkor támadásban és védekezésben is úgy játszott a csapat, ahogy azt reméltük, úgy tűnt, meglesz a kellő alap a jó folytatáshoz. Kétgólos, 3-1-es dunaújvárosi vezetés után azonban saját dolgát nehezítette meg a Kohász, mely amellett, hogy sorozatban hagyta ki ajtó-ablak ziccereit, még két büntetőt is elhibázott, s ezt ki is használták a vendégek, akik György László időkérése előtt három, míg azt követően újabb két találatot szerezve léptek meg 6-3-ra a mieinktől. Szerencsére még időben kapta össze védekezését a Kohász, mely a szerzett labdákból sorozatban tudta indítani szélsőit, s Klujber, valamint Kazai duplájával nemcsak egyenlített, hanem a vezetést is sikerült átvennie (7-6).

Mindkét gárda tagjai óriásit küzdöttek az újabb és újabb gólokért, de a 20. perchez érve, amikor ismét meg tudott lépni kettővel ellenfelétől György László együttese, újra jöttek a bosszantó hibák, a kihagyott ziccerek, így a hajrában pontosabb kisvárdai csapat előbb egyenlített, majd ismét magához ragadta a vezetést, melyet a szünetig már meg is tudott őrizni a rendkívül görcsösen játszó hazaiakkal szemben (11-12).

A térfélcserélt követően sajnos nem kezdett jól együttesünk, György Lászlónak már a 35. percben időt kellett kérnie, hogy felrázza csapatát, mert, ha Tomasevics nem védte volna ki Radojevic büntetőjét, akár négy góllal is elmehetett volna a vendégcsapat (12-15). A rövid pauzát követően azonban újra nekidurálta magát a Kohász, mely ismét keményített védekezésén, s ezúttal a helyzetek kihasználására is sokkal jobban odafigyelt. Kazai, Klujber, majd Szalai találatai után már Mátéfi Eszteren volt az időkérés sora, ám a következő gólt Kovács Anna jegyezte, így a 41. percben már a mieinknél volt az előny (16-15). Nem sokáig sajnos, mert Rocha és Triscsuk révén három perc alatt fordítani tudott a Kisvárda, igaz erre is volt válasza a Kohásznak, mely 19-18-nál újra magához ragadta a vezetést.

A hullámvasutazásnak azonban még nem volt vége, mert cifra harmadik kiállítása után újabb két kimaradt hazai ziccer miatt szomorkodhattunk, s hogy a helyzetünk még nehezebb legyen, arról Milanovic Litre gondoskodott, aki az 54. percben már a Kisvárdát juttatta vezetéshez (20-21). A Kohász játékosai azonban óriásit küzdöttek, Tomasevics két hetest is kivédett, Kazai egyenlített, majd Kovács ugyan előbb kihagyott egy ziccert, de nem sokkal később nagyon fontos gólt lőtt, s mikor a csereként beállt Grosch is bevette az egyébként kiválóan védő Triffa kapuját, már 23-21-es dunaújvárosi vezetést mutatott az eredményjelző. Időt kértek a vendégek, de Milanovic Litre óriási ziccerben a kapufát találta el, míg a túloldalon Kovács Anna lövése átcsorgott Triffán bő egy perccel a meccs vége előtt, s ezzel végleg eldőlt a pontok sorsa. Az utolsó másodpercekben Micijevic lőtt újabb bombagólt, kialakítva a 25-21-es hazai sikert jelentő végeredményt, melynek köszönhetően a Kohász feljött a bajnoki tabella hatodik helyére.

György László: Óriási küzdelem zajlott ma a pályán, nagyon hektikus volt a mérkőzés, s bizony a rengeteg kihagyott helyzettel a saját magunk dolgát nehezítettük meg. Ezzel együtt azonban végig nagyot küzdöttünk, egy pillanatra sem adtuk fel a meccset, s a küzdeni akarásunk végül meghozta a győzelmet. Nagyon kellett nekünk most ez a sikerélmény, s bízom benne, hogy ebből erőt, önbizalmat tudunk meríteni a közeljövő mérkőzéseire is.

Mátéfi Eszter: - Hullámzó mérkőzést játszottunk, talán nem volt ma négy gól különbség a csapatok között, de a hajrában nagyon sokat hibáztunk, s ezt kihasználva végül megérdemelten nyert a Dunaújváros.

DKKA – Kisvárda 25-21 (11-12)

DKKA: Tomasevics – Klujber 3, Szekerczés 1, Cifra, Micijevic 5, Szalai 3, Kazai 6. Csere: Oguntoye (kapus), Dombi, Kovács A. 5, Nick, Monori 1, Grosch 1, Takács D. Vezetőedző: György László.

Kisvárda: Triffa – Katona, Dmitrovics 2, Radojevics 4, Milanovic Litre 3, Triscsuk 6, Rocha 4. Csere: Hakunova 1, Mihovics 1, Szabó V., Marincsák, Umamec. Szakmai igazgató: Mátéfi Eszter.

Főoldali kép dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

További hírek

A tough season awaits our team

A tough season awaits our team

2017. Sep. 07.

Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.

 

6 Bllion for our new arena

6 Bllion for our new arena

2017. Sep. 06.

The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.

A future twin town: Vukovar?

A future twin town: Vukovar?

2017. Aug. 30.

Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.

A tribute to Nikolett Horváth

A tribute to Nikolett Horváth

2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlás

Two age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.

Kohász Cup has started on Friday

Kohász Cup has started on Friday

2017. Aug. 18.

Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat