„ACÉL A SZÍV!”
Arany és bronz Szlovákiában!
Mivel az ifjúsági és a serdülő és U13-as bajnokság január 20. után folytatódik csak, ezért felkészülésként a Dunaújvárosi Kohász KA 3 utánpótlás csapata a szlovákiai Eperjes városában vett rész a 11 ország 88 csapatának megrendezett nemzetközi utánpótlás tornán az újév első napjaiban.
A 15 éves (2003 és utána születettek) korosztályában 21 csapat adta le nevezését, akiket 4 csoportba sorsoltak. Takács Józsefné 2004-es csapatával az idősebbek között is kiválóan szerepelt. A csoportjában litván, szlovén, román, cseh, lengyel és szlovák csapatokkal találkoztak és bravúrosan szerepelve mindegyik ellenfelüket legyőzték. Az elődöntőben a hazai Tatran Presov csapatával játszhattak. Sajnos a hazaiak nemcsak erőben múlták felül fiatal lányainkat, a játékvezetők is nekik kedveztek, így ők játszhattak a döntőben. Nagyon elfáradva és „ezer sebből vérezve” másnap a Szeghalom együttesével játszotta bronzmérkőzését 2004.-es csapatunk, és szenzációs védekezéssel és kapusteljesítménnyel megszerezte a bronzérmet.
A csapat balkezes átlövője Kecskés Noémi elhozta a gólkirályi címet, és a torna válogatottjába is beválogatták.
A csapat tagjai:
Hódosi Kamilla, Fülöp Fanni, Imre Viktória, Sztanó Kincső, Váradi Hanna, Varjas Lara, Dobos Hanna, Wenszky Janka, Kiss Flóra,Bankó Zoé, Balogh Dóra, Garbacz Petra, Hólik Anna,Kecskés Noémi
Edző: Takács Józsefné
Szintén ebben a korosztályban, de másik csoportba került besorolásra Takács Árpád által vezetett másik csapatunk, amelyben első alkalommal játszottak együtt az akadémiánk 2003-as születésű kézilabdázói. Teljes mértékben a csapatépítést szem előtt tartva neveztük be őket, de az itt elért 6. helyük a 21 csapatot felvonultató mezőnyben remek eredménynek számít. A csoportjában cseh, lengyel és litván ellenfelét legyőzték lányaink és csak a szlovén Krim Mercator Ljubljana elleni vereség miatt nem kerülhettek az elődöntőbe. Az 5-8. helyig folyó küzdelemben előbb szerb ellenfelüket verték meg, majd az 5. helyért a Ferencvárostól szenvedtek 4 gólos vereséget. A torna négy napja alatt remekül összekovácsolódott a gárda, amely a hazaérkezés utáni DKKA kupa megnyerését eredményezte!
A csapat tagjai: Reszegi Dóra, Szalma Zita, Kátai Enikő, Kocsi Diána, Jánosházi Mónika, Keresztes Eliza, Szabó Tekla, Vargyas Réka, Vass Víta, Slett Enikő, Ábrahám Cintia, Gál Borbála, Bartók Csenge, Farkas Kitty
Edző: Takács Árpád
Ifjúsági csapatunk a 17 évesek (2001 és utána születettek) között indult a tornán. A korosztályba benevezett 12 csapatott két hatos csoportra osztották a rendezők. Szlovén, két szlovák, litván, orosz ellenfelét magabiztosan legyőzték akadémiánk ifistái, akiknek az elődöntőbe a szlovén Krim Mercator Ljubljana csapata sem jelentett akadályt. A döntőbe a hazai Tatran Presov együttese próbálta megnehezíteni együttesünk dolgát, de a végére itt is csak a gólkülönbség mértéke volt csak kérdéses.
A korosztályban Mihály Petra lett a gólkirály, aki Kanyó Viktória társaságában a torna válogatottjába is bekerült!
A csapat tagjai: Csapó Kincső, Németh Kata, Fodor Neszta, Kanyó Viktória, Husti Hanna, Pál Eszter, Takács Cecília, Koronczai Petra, Frányó Laura, Gengeliczki Lili, Glofák Eszter, Keringer Klaudia, Matucza Gabriella, Mihály Petra
Edző: Vártok Ákos
A torna kiválóan szolgálta csapataink felkészülését, hiszen a rendezők kiváló körülményeket biztosítottak!
További hírek
A tough season awaits our team
2017. Sep. 07.Both the executive and the professional director of our Academy are looking forward to the new league season that starts on Saturday.
6 Bllion for our new arena
2017. Sep. 06.The Hungarian government has given its permission to the renovation of our current Arena and building a new one ant the same time the investment has got the priority task with high importance status.
A future twin town: Vukovar?
2017. Aug. 30.Marijan Pavliček, the deputy mayor of Vukovar and his delegation visited our Academy.
A tribute to Nikolett Horváth
2017. Aug. 22. #DKKA utánpótlásTwo age groups, all together eight teams join on Sunday to the tournament organized by our Academy in remembrance of Nikolett Horváth, playmaker of DKKA who tragically passed away at a very young age in 2016.
Kohász Cup has started on Friday
2017. Aug. 18.Six teams will participate on the two-day long contest in the arena of Dunaújváros.