„ACÉL A SZÍV!”
Két pontért utazunk Kecskemétre
Nehéz, de nem megolhatatlan feladat vár együttesünkre a Kecskemét otthonában.
A Kisvárda elleni győzelemmel a hatodik helyre lépett fel csapatunk a bajnoki tabellán, ám ahhoz, hogy György László tanítványai tovább zárkózzanak az élmezőnyhöz, muszáj nyerniük legközelebbi bajnoki mérkőzésükön is, melyet szombaton délután öt órától játszanak a Kecskemét otthonában. Együttesünk hétvégi vetélytársa a 12. helyet foglalja el a táblázaton úgy, hogy eddig lejátszott tíz mérkőzéséből kettőt nyert meg, s egy döntetlen mellett hét alkalommal szenvedett vereséget.
A több rutinos játékost felvonultató kecskemétiek ellen azonban nem számíthat könnyű meccsre csapatunk, melyre egy várhatóan nagyon motivált vetélytárs vár a K&H női kézilabda liga szombati felvonásán. Melyen azért egyértelműen a mieink számítanak az esélyesebbnek, az ugyanakkor a két gárda szeptemberi edzőmeccsén is bebizonyosodott, hogy nem vehetik félvállról az összecsapást játékosaink. A közelmúltban megműtött Bouti Fruzsinára sajnos nem számíthat a szakvezetés, Kovács Anna és Szalai Babett is kisebb sérüléssel, betegséggel küzd, s kérdéses az elmúlt hetekben már százszázalékos edzésmunkát végző Bulath Anita játéka is.
Mint azt György László vezetőedző elmondta, a kiváló játékos komoly segítséget jelent csapatának a pályán és azon kívül is, de nem siettetik el visszatérését, ám ahogy fizikailag is utoléri magát, természetesen számít az átlövő játékára.
- Akadnak kisebb sérülések és betegségek a csapatban, de bízunk benne, hogy ezek szombatra rendeződnek. Fontos mérkőzés előtt állunk, tisztában vannak ezzel a lányok is, nem tartunk a kecskemétiektől, de arról sincs szó, hogy lenéznénk őket, támadásban és védekezésben is jó teljesítményt nyújtva szeretnénk begyűjteni a két bajnoki pontot. Nyári edzőmérkőzésünkhöz képest is erősödött a Kecskemét, több rutinos játékosuk van, hazai környezetben biztos, hogy nyerni szeretnének, de remélem, nálunk is tudja mindenki, hogy miért utazunk, mi a feladata, s az első pillanattól az utolsóig kemény, de fegyelmezett játékot nyújtva sikerül megszereznünk a győzelmet.
További hírek
Csapó Kyra has joined Metz
2017. Oct. 28.Our young goalkeeper who were trained here at the Academy will play the rest of the season in France at the team of Metz that has not lost so far any points neither in the league nor in the Champions League this season.
DKKA travels to Copenhagen in November
2017. Oct. 24.The Danish team Koebenhavn Haandbold will be our oppontent in the next round of EHF Cup.
DKKA is in the 3rd round of EHF Cup
2017. Oct. 22.Unfortunately the adult team of Kohész lost by two goals in Romania, still considering both matches our qualification to the next round was not in danger.
Victorious first leg
2017. Oct. 14.Although being one goal down at halftime, with a confident performance in the second half Kohász won by seven goals against CSM Roman in the EHF Cup.
Only a draw against MTK
2017. Oct. 07.In the capital city today our girls did not perform well, had lots of ups and downs during the game and they could not get both of the points.