„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem az edzőmeccsen
Magabiztos, 32-26-os győzelmet aratott felnőtt együttesünk a Kecskemét elleni hazai edzőmeccsen.
Fontos bajnokit játszik szombaton akadémiánk felnőtt csapata, mely a Vác elleni hazai találkozóra készülve látta vendégül ma délután fél öttől a Kecskemét együttesét.
A mérkőzésen igyekezett mindenkinek lehetőséget adni György László vezetőedző, aki elsősorban azt remélte a mai gyakorlástól, hogy támadásban és védekezésben is sikerül pontosítania játékán együttesének a békéscsabai kupameccshez képest. Nos, a mérkőzés elején még érezhető volt a mieinken a kupafiaskó hatása, a támadás még úgy-ahogy, a védekezés azonban nem igazán akart összeállni, így a 10. percben 6-4-re a vendégek vezettek. A folytatásban azért egyre inkább felpörgött a Kohász is, mely Szekerczés, Kazai és Monori találataival fordította meg az állást, majd lépett el három-négy góllal ellenfelétől (13-9). A félidő hajrájában több lehetősége is volt együttesünknek arra, hogy még jobban elhúzzon a kecskemétiektől, de rendre jött egy kihagyott ziccer, egy eladott labda, így a szünetre 18-15-ös állással vonultak a felek.
A térfélcserét követően szinte sort cserélt György László, így Kovács, Szalai, Klujber és Molnár is lehetőséget kapott a játékra. A Kohász kézilabdázói közül az első tíz percben jobbára Monori remekelt, sorozatban szerezte találatait a fiatal átlövő, így ismét nőni kezdett a két gárda közti különbség (24-19). Együttesünk biztosan tartotta előnyét sőt, mikor Kovács is bekapcsolódott a gólgyártásba, már héttel állt jobban a Kohász, s ugyan a hajrában több ziccert, valamint két büntetőt is kihagytak a hazaiak, így is biztos, 32-26-os győzelmet arattak. Mint azt György László vezetőedző a meccs után elmondta, a célját elérte a mérkőzés, mindenkinek lehetőséget tudott adni, remélhetőleg kijátszották magukból a lányok a Békéscsaba elleni kupabúcsú csalódottságát is, de pihenésre nincs idő, s készülnek tovább a szombat este negyed kilenckor kezdődő Vác elleni hazai bajnokira.
DKKA – Kecskemét 32-26 (18-15)
DKKA. Oguntoye – Grosch 3, Szekerczés 5, Bulath 2, Dombi 1, Micijevic 2, Kazai 2. Csere: Tomasevics (kapus), Cifra, Monori 6, Takács D. 1, Szalai 2, Kovács 4, Klujber 1, Molnár 3, Nick. Vezetőedző: György László.
Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)
További hírek
U14 round in Dunaújváros at the weekend
2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlásBeside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.
They continue elsewhere
2021. Feb. 11.Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.
Good results from our younger ones
2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlásOur teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.
Could have turned out otherwise
2021. Feb. 06.Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.
Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)
2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlásFrom 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!