„ACÉL A SZÍV!”
Három korosztályban is győzelmi remények
Újabb teljes forduló előtt állnak a Kohász Akadémia együttesei, melyek a Budapest SE vendégeként lépnek pályára szombaton.
Egy hete a Vác csak a felnőtt gárdájával utazott Dunaújvárosba (ki ne emlékezne a fantasztikus döntetlenre?!), mert fiataljai diákolimpián szerepeltek. Az elmaradt utánpótlás mérkőzéseket február 13-án pótolják a csapatok. A pihenő jó alkalmat adott a regenerálódásra és a sorok rendezésére a saját házunk táján, sőt, az ifjúsági együttesünk legyőzve a gyömrői kézis lányokat az országos kupa legjobb nyolc csapata közé érkezett.
Szombaton (február 2-án) azonban ismét nehéznek ígérkező percek várnak a BSE otthonába látogató újvárosi csapatokra. Sok a párhuzamosság az ifjúsági (14.00 órai kezdés), a junior (16.00) és a felnőtt (18.00) összecsapás esetében, nézzük ezeket sorjában:
1. Mindhárom korosztályos BSE csapat mögöttünk szerepel a bajnokságban.
2. Mindhárom mérkőzést mi nyertük ősszel a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.
3. Mindegyik pályára lépő csapat ( a három fővárosi és a három akadémiás ) feljövőben van, egyre javuló formát mutatva szerepel saját bajnokságában.
4. A rivalizálás miatt mindegyik mérkőzés "négypontos", és kihathat a végső tabellára is.
Ezek után esélyekről nehéz beszélni, de ha azt az elszánt játékot látjuk viszont, amit Békéscsabán, akkor egyáltalán nem kell tartanunk a hétvégi rangadóktól.
Természetesen a felnőtt csapat teljesítményét fokozott figyelem kíséri, hiszen a jelenlegi 8. hely a táblázaton nagyon kecsegtetően mutat. Jó lenne tartósítani! Ehhez "csak" egy újabb bravúr kell szombaton. Az előjelekről Ferling Bernadett csapatkapitányt kérdeztük.
"Remek sorozattal a hátunk mögött érkezünk a BSE-éhez - kezdte mondandóját Detti, - ami kétségtelenül jót tett az önbizalmunknak. Úgy érzem gyorsabb, élvezhetőbb kézilabdát játszunk, mint a bajnokság elején, a sok befektetett munka kezd megtérülni. Persze ettől még rendkívül nehéz találkozó vár ránk, hiszen a fővárosiak is felszálló ágban vannak, és egy esetleges győzelem ellenünk még inkább bizakodással töltené el őket. Az előző hét programját ismételve, a szombati meccsre nem készültünk különös extrával, videóztunk, elemeztünk, de inkább a saját játékunk "felépítésére" koncentrálunk, mert mi szeretnénk irányítani a mérkőzést."
Sajnos utánpótlás csapatainknál még vannak lábadozók, így Ujhelyi Vivien, Boldizsár Bianka, Fodor Noémi, Dunai Johanna és Zajzon Noémi továbbra sem játszhat, Egervári Petra szerdai sérülése azonban remélhetőleg rendbe jön szombatig.
További hírek
A victorious home debut
2018. Jul. 26.Without those players on board who attend the national team's training camp in Turkey our opponent was a mixed team of Ferencváros and MTK at the Arena today.
A victorious friendly for the first try
2018. Jul. 20.After leading by five goals at halftime, the first team of DKKA gained an easy win in Budapest.
Swiss or Kosovan opponent in the EHF Cup
2018. Jul. 17.Spono Eagles from Switzerland or KHF Shqiponja Gjakove from Kosovo awaits our adult team in the second round of EHF Cup
The pre-season has started
2018. Jul. 11.A tough period awaits our first team that started the preparation for the 2018/2019 season today.