„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem a fővárosban
Az első félidő végén már öt góllal vezetett, s bár a második felvonást elveszítette, végül mégis 28-26-os sikernek örülhetett csapatunk a Budapest SE vendégeként ma este.
A sereghajtó Budapest SE otthonában lépett ma pályára együttesünk, mely az elmúlt hetek jó eredményei után a győzelem reményében várta az este hat órakor kezdődő találkozót. Melyen nehéz csatára számíthattak Mátéfi Eszter tanítványai, ugyanis az ellenfél három pontot is szerzett a legutóbbi két fordulóban: hazai környezetben a Székesfehérvárt múlták felül, míg Debrecenben döntetlent értek el.
Együttesünk szerencsére kiválóan kezdte a találkozót, mert a csapat tagjai maximálisan tartották magukat az előzetesen megbeszélt taktikához, vagyis a jó védekezésre építve igyekeztek megtörni ellenfelüket. A Kohász tehát hamar magához ragadta a játék irányítását, s könnyen szerzett találatai, valamint továbbra is kemény védekezésének köszönhetően folyamatosan növelte előnyét a házigazdákkal szemben, s akadt olyan periódusa is az első játékrésznek, mikor már hét góllal álltak jobban vendéglátójuknál a Mátéfi-tanítványok. A félidő hajrájában kicsit magára talált a hazai csapat is, ám hiába találtak be többször is a mieink kapujába, a szünethez érve még mindig magabiztos, 17-12-es előnynek örülhettünk.
A második felvonásban hullámzóvá vált a játékunk, s mint azt Mátéfi Eszter vezetőedző érdeklődésünkre elárulta, ezt több buta hibának és kiállításnak köszönhettük, melyeket könyörtelenül kihasznált ellenfelünk. A hazaiak több alkalommal is felzárkóztak egy találatra, ám szerencsére mindig volt valaki csapatunkból, aki átlendítette a holtponton a társaságot, így végül, ha nehezen is, de nagyon fontos pontokkal gazdagodtunk a találkozó után (26-28). Mátéfi Eszter a mérkőzés utáni értékelésében külön megköszönte a fővárosba ellátogató dunaújvárosi szurkolóknak is a biztatást, s mint azt elmondta, nagyon sokat köszönhettek ma nekik is ezen a nehéz találkozón, s reméli, hogy jövő héten, a Veszprém elleni találkozón is sikerül egy szép eredménnyel megajándékozni őket.
Budapest SE – Dunaújvárosi Kohász KA
26-28 (12-17)
Részletes jegyzőkönyv később
További hírek
Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!
2017. Nov. 19.Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.
According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
2017. Nov. 19.According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
Danish triumph at the arena today
2017. Nov. 18.After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.
Only one goal down
2017. Nov. 11.A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.
As we have expected it!
2017. Nov. 08.During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.