„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Vékony kerettel: egy oda, egy ide

DKKA utánpótlás
2013. Feb. 03.
  • Facebook

Nagyon bíztunk a szombati BSE elleni "kiruccanás" hármas sikerében, vagyis hogy "tarolással" elhozzuk mind a hat pontot, de egy pici hiányzott. Ugyanakkor az utánpótlásnál ismét többen duplázni kényszerültek, ami majdnem a juniorok győzelmébe került. Szerencsére helyén volt az akadémiás szív, és maradt energia a lábakban az utolsó percekre is.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a felnőtt csapat nem mindennapi végjátékban hozta el a két pontot a fővárosi sereghajtó otthonából, ami így leírva persze kötelező feladatnak tűnik, de a helyszínen infarktus közeli állapotban szurkoló híveink a megmondhatói, hogy milyen izgalmakon keresztül vezetett az út a sikerig. Kétarcú félidők, rengeteg kiállítás és hétméteres a hazaiak javára, kihagyott és hárított büntető, hullámzó teljesítmények jellemezték a találkozót, amelyen az a csapatszellem kerekedett felül, ami az utóbbi hetekben egyre markánsabban rajzolódik ki a Kohász gárdájánál. Magasra tették a lányok a mércét önmaguknak, s ezt már a következő, Veszprém elleni rangadón újra át kell vinni. De erről később...
Az ifjúsági csapattól kimondatlanul elvártuk a győzelmet, legalábbis ezt jelezte előre a hétközi kupasiker. A kezdet is ezt igazolta, hiszen a Kaczor - Grosch V. (7), Iván E. (3), Szabó J. (6), Orbán Zs. (2) Kemény D. (6), Tolvaj-Sebestyén R. összeállítású kezdőcsapat a megbeszélt taktika szerint hatékony támadójátékkal lépett fel, és fokozatosan növelte előnyét. Bár a védekezésen látszott, hogy ezen a napon nem igazán acélos, és sok gólos találkozóra van kilátás, de remélhettük, hogy mindig sikerül gólra góllal válaszolni. Aztán a 15. perctől régen látott rövidzárlat lépett fel a lányoknál. Sikerült az előnyből hat gólos hátrányt összehozni, hitehagyottan, erőtlenül, igazi vezér nélkül kóválygott az együttes a pályán, elemi hibák sorát bemutatva. A szünetben Rapatyi Tamás edző fejmosása annyit segített, hogy a csatába küldött játékosok: Deák E., Egervári P., Udvardi L., Klujber K. (2), Berta B. (2), Meskál K., Moutsogianni T. (1), Bab Á., Fehér N.(3) tartani tudták a különbséget. Csapatunk veresége egy illúziótól fosztott meg bennünket: sokat kell még dolgozni azért, hogy valóban a legjobbak közé sorolhassuk magunkat.

Budapest SE - Dunaújvárosi Kohász KA (ifjúsági) 38:32

A junioroknál azon szoríthattunk, hogy az ismétlésre kényszerülő ifisták erőnléttel hogyan bírják majd a végjátékot. Sajnos a sérülések mellett amúgy is karcsú keretből a két kapus (Csapó K., Török D.) mellett Nagy N. (4), Palaics B., Gaják L. és Karsai P. kezdhette pihenten a találkozót, míg Kemény D. (6), Szabó J. (5), Iván E. (4) és Grosch V. (10) ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet, akárcsak két órával korábban az ifjúságiaknál. Pályára léptek még: Orbán Zs. (2), Bab Á. (2), Berta B. (2), Moutsogianni T., Tolvaj-Sebestyén R. A taktika tehát roppant egyszerűen úgy nézett ki, hogy elhúzni amennyire lehet az első félidőben, aztán beosztani úgy az előnyt, hogy a végére is maradjon. Ez maradéktalanul bevált. Takácsné Gyöngyi néni jól keverte a lapokat, a koncentrált játéknak és a kapusok kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a félidőre hét gólos plusszal érkező akadémisták jól sáfárkodtak az erejükkel, s bár a második félidő közepén erősebben kellett markolni a lelátó korlátját, volt erő egy kohászos hajrához, és sikerült három góllal behúzni a meccset. Kétarcú délután örömkönnyekkel és kérdőjelekkel...

Budapest SE - Dunaújvárosi Kohász KA (junior) 33:36

További hírek

They did everything in the end...

They did everything in the end...

2024. May. 04. #DKKA felnőtt csapat

In a thrilling match, our adult handball team suffered a two-goal defeat against MTK at the sports arena this afternoon.

Kohász gears up for its last home match

Kohász gears up for its last home match

2024. May. 03. #DKKA felnőtt csapat

We urge our supporters to wear red tops and be extremely loud during the event. Let's cheer for this victory together!

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

2024. Apr. 26. #DKKA felnőtt csapat

Our academy's adult team could only keep the game tight for just under fifteen minutes against Mosonmagyaróvár.

Assured Victory against Békéscsaba

Assured Victory against Békéscsaba

2024. Apr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Leading almost throughout the game, our academy's adult team secured a well-deserved 32-26 victory against the resilient Békéscsaba in today's afternoon match at the sports hall.

Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory

Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory

2024. Mar. 28. #DKKA felnőtt csapat

Rising from a five-goal deficit and delivering an exceptional final quarter, our academy's adult team secured a twelve-goal victory against NEKA in today's home championship match.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat