„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Újra idegenben

2018. Apr. 19.
  • Facebook

Sorozatban harmadik mérkőzését játssza idegenben felnőtt csapatunk, mely pénteken este hat órától Debrecenben lép pályára.

Nem sok hiányzott a bravúrhoz felnőtt csapatunknak a K&H női kézilabda liga legutóbbi fordulójában, ám hiába volt esélye a mieinknek Érden is a pontszerzésre, végül óriási csatában 28-27-es vereséget szenvedtek György László tanítványai. A bajnoki tabella negyedik helyén álló dunaújvárosi csapat azonban nem sokat pihenhetett a szombati mérkőzés óta, ugyanis holnap este hat órától már újabb feladat vár kézilabdázóinkra, méghozzá idegenben, a jó erőkből álló Debrecen otthonában. Együttesünk pénteki vetélytársa jelenleg a nyolcadik helyen áll a tabellán úgy, hogy eddig lejátszott húsz mérkőzéséből nyolcat nyert meg, s egy döntetlen mellett tizenegy alkalommal szenvedett vereséget.

A debreceniek nincsenek túl jóformában, legutóbbi öt találkozójukból négyet elveszítettek, igaz a legutóbbi fordulóban megtörték rossz sorozatukat, s a Budaörs otthonában aratott 31-23-as, magabiztos győzelemmel szerezték meg a két bajnoki pontot. Ugyan a mieink pontosan tíz ponttal szereztek többet pénteki vetélytársuknál, nem vár könnyű feladat a Kohász kézilabdázóira, ugyanis a két együttes évek óta nagy csatákat vív egymással. További pikantériát kölcsönöz a meccsnek, hogy együttesünkből Bulath Anita, Kovács Anna és Oguntoye Viktória jövőre már debreceni színekben játszik, míg a hazaiak válogatott beállója, Sirián Szederke ellenkező utat jár be, s a következő szezonban már akadémiánk felnőtt együttesét erősíti majd.

Nem számít könnyű mérkőzésre György László sem, ám a vezetőedzőnk bízik abban, hogy ezúttal pontokkal térhetnek haza Debrecenből: - Az Érd elleni meccs elején nem úgy tűnt, hogy ilyen szoros lesz a vége, s lesz esély akár a két pontra is. Visszanézve a mérkőzés végét, kielemeztük azokat a helyzeteket, amelyeket elrontottunk, hogy legközelebb ne kövessük el ezeket a hibákat, s mivel nagyon szoros, kemény meccsek állnak előttünk, előfordulhat, hogy várnak ránk még hasonló véghajrát hozó bajnokik. Most például Debrecenbe utazunk és a pénteki mérkőzés sem lesz könnyű, mert ellenfelünk remek játékosállománnyal rendelkezik, de bízom benne, hogy jó felfogásban, harcosan lépünk pályára, s egy kiélezett mérkőzésen ezúttal nekünk kedvez majd a szerencse is. Támadásban fegyelmezetten kell játszanunk, nem szabad elszórnunk a labdákat, mert abból a Debrecen könnyen leindíthat minket, s emellett a védekezésben is kell a kemény játék és a jó kapusteljesítmény. A hazai pálya és remek szurkolótábora biztos jelent némi előnyt majd a debrecenieknek, nekünk a remélt győzelemhez nem lesz elég egy-két jó teljesítmény, lényegesen több játékosnak kell jól játszania ahhoz, hogy a meccs végén mi örülhessünk majd a sikernek.

További hírek

Counting on the youths

Counting on the youths

2018. Aug. 09.

Recently there has been a change in the executive manager position at DKKA Kft, the company responsible for running our Academy. István Szemenyei was replaced by Zsolt Nyakacska, who was previously part of the greatest successes concerning the women's handball sport of Dunaújváros around the millennium.  The question seem fair, can be our aim again to become a standard Champions League team?

We defended our title in Viborg

We defended our title in Viborg

2018. Aug. 04.

A flawless performance from the DKKA II. girls' U19 team at the Generation Handball tournament in Viborg.

A victorious closing of the handball camp

A victorious closing of the handball camp

2018. Aug. 03.

Our adult team finished the training camp in Viborg with a  two-goal victory against the hosts.

This time a defeat

This time a defeat

2018. Aug. 02.

Our team suffered a nine-goal defeat from the team of Silkeborg on today's friendly match in Denmark.

A win against the silver medalist of Denmark

A win against the silver medalist of Denmark

2018. Aug. 01.

On a close game Kohász won with a score of 29-27 against Odense Handbold in Viborg.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat