„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Könnyed siker a DAC ellen

DKKA utánpótlás
2018. Oct. 05.
  • Facebook

Tízgólos első félidei vezetés után 39-16-os győzelmet aratott harmadik számú ifjúsági csapatunk a DAC elleni bajnokin.

Az Arany iskola tornatermében, a Dunaújvárosi AC ellen folytatta a harmadosztályú ifjúsági bajnokság küzdelmeit akadémiánk harmadik számú ifjúsági együttese szerdán. Takács Árpád tanítványai magabiztosan kezdték a találkozót, támadásban lendületesek voltak, jól hozták helyzetbe egymást a játékosok, s a lehetőségekkel élni is tudtak, így fokozatosan nőtt a két gárda közti különbség. A fiatal szakember elmondása szerint a védekezés is jól működött, a lányok igyekeztek alkalmazni azokat az elemeket, melyeket a héten gyakoroltak, s ezekből sikerült könnyű gólokat is szerezni, s azzal együtt is tízgólos, 18-8-as előnnyel vonultak a félidei pihenőre, hogy azok is lehetőséget kaptak a bizonyításra, akik eddig kevesebbet játszottak, ám a fiatalok is jól szálltak be a meccsbe.

A második félidőben folytatódott a jó védekezés, a labdaszerzések és indítások miatt sikerült lerohanni ellenfelüket, ráadásul a kapuban is megvolt a kellő stabilitás. Támadásban a fiatalok játéka nagyon tetszett a gárda edzőjének, bátran, és eredményesen játszottak kézilabdázóink, míg a védekezés komoly fegyver lehet a későbbiekben a csapat tarsolyában, igaz ezen is lehet még mit javítani. Persze voltak pontatlanságok is, melyeket szintén ki lehet és ki is kell még küszöbölni, ám a győzelmet semmi sem veszélyeztette, mert fiataljaink 39-16-os sikerrel erősítették meg első helyüket a Nyugati csoport első helyén.

Galéria: 

További hírek

German pivot to arrive

German pivot to arrive

2021. May. 24.

Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.

Squad is almost complete

Squad is almost complete

2021. May. 23.

A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.

Three goalkeepers will be part of the squad

Three goalkeepers will be part of the squad

2021. May. 22.

A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.

Nice win in front of visitors

Nice win in front of visitors

2021. May. 21.

Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.

Tímea Polics signed for DKKA!

Tímea Polics signed for DKKA!

2021. May. 21.

Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B  league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat