„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Kétség sem férhetett a sikerhez

2018. Oct. 27.
  • Facebook

Szűk negyed óráig tudta megnehezítnei együtteüsnk dolgát a sereghajtó Eszteházy SC a K&H női kézilabda liga hetedik fordulójában.

Egerben, a sereghajtó Eszterházy SC vendégeként folytatta a K&H női kézilabda liga küzdelmeit ma este hat órától felnőtt együttesünk. György László tanítványaira nem várt könnyű mérkőzés, ám mint azt vezetőedzőnk a kezdés előtt elmondta, lendületes, de fegyelmezett játékot, s természetesen győzelmet vár játékosaitól.

A kezdés azonban kissé nyögvenyelősen alakult a mieink számára, mert hiába szerzett vezetést előbb Kazai, majd Szekerczés is, a házigazdák rendre egyenlítettek, s Szekerczés második találata után is volt két alkalmuk az egalizálásra (2-3). Ez ekkor még nem jött össze a vendéglátóknak, ám két elrontott dunaújvárosi támadás után a 10. percben ismét egalizáltak, s ha Tomasevics nem védi bravúrral Sári Barbara ziccerét, a vezetést is átvehették volna (4-4). Együttesünk elsősorban támadásban hibázgatott többet a kelleténél, ám ahogy sikerült minimalizálni ezek számát, végre jöttek a gólok is, így a 18. percben először vezetett három találattal a Kohász (6-9). A vendéglátók persze nem adták fel, Cifra kiállítása alatt igyekeztek feljebb zárkózni, ám Szekerczést nem tudták tartani a házigazdák, így a 23. percben már muszáj volt időt kérnie Debre Viktornak (8-12). Cifra második kiállítása kissé nehéz helyzetbe hozta együttesünket, jött azonnal György László időkérése is, méghozzá eredménnyel, mert Kazai és Klujber találatai után még kétszer betalált a Kohász balszélsője úgy, hogy a hazaiak egyszer sem tudtak túljárni Tomasevics eszén, így a szünethez érve már hét góllal, 16-9-re vezetett a Kohász.

György László tanítványai a tetemes előny tudatában sem vettek vissza a tempóból, s bár támadásban elkövettek azért egy-egy hibát, így is könnyedén növelték a két gárda közti különbséget, s mikor Szekerczés megszerezte a kilencedik találatát is, már megvolt a tíz közte (11-21). A vendéglátók nem nagyon találtak fogást a dunaújvárosi védelmen, s ezt Debre Viktor a 44. percben elégelte meg, s újra magához hívta tanítványait (12-22). A csereként beállt Csapó Kyra újabb bravúrja után előbb Klujber, majd Grosch talált be a hazai kapuba, s ekkor már tényleg csak az lehetett a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a meccset együttesünk (12-24). Az utolsó szűk negyed órára már nem maradt túl sok izgalom, György László szinte minden játékosának lehetőséget adott, így pályára léphetett élete első felnőtt élvonalbeli meccsén Jovana Jovovic is, s ahogy ő, úgy a szintén nagyon fiatal Mihály Petra is góllal, gólokkal hálálta meg a bizalmat, így a Kohász végül nagyon sima, 32-17-es győzelemmel hozta el a két pontot a szimpatikusan küzdő egriektől.

Eszterházy SC – DKKA 17-32 (9-16)

DKKA: Tomasevics – Kazai 4, Ferenczy 1, Nick, Cifra, Szekerczés 10, Klujber 7. Csere: Csapó (kapus), Szalai 1, Sirián 2, Molnár 1, Bouti, Grosch 1, Dombi 2, Jovovic 1, Mihály 2. Vezetőedző: György László.

További hírek

Never a worse start of the season than this!

Never a worse start of the season than this!

2020. Jul. 05.
Our adult team and the professional staff took part in a three-day team building in Bogács. Attila Vágó, head coach, was asked to evaluate the experiences of the first days.
 
We could welcome an old-new player

We could welcome an old-new player

2020. Jul. 01.

"A new task, a very exciting challenge awaits me in Dunaújváros..."
We started the preparation for the new season with the 106 times capped international playmaker, Anita Bulath.

We begin our season against Szombathelyi KKA

We begin our season against Szombathelyi KKA

2020. Jun. 19.

This morning, the draw for the NB I for the 2020/2021 championship season was completed, so the schedule of matches became known for the adult team of the Dunaújvárosi Kohász Handball Academy.

The future belongs to our Academists

The future belongs to our Academists

2020. Jun. 17. #DKKA utánpótlás

Following successful negotiations, DKKA’s new management signed three new sponsorship contracts last week with youth players.

Addicted to handball and adrenaline

Addicted to handball and adrenaline

2020. Jun. 15.

The new pivot of our adult team, Sanja Dabevska, offers the maximum in every match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat