„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Tisztes helytállás az éllovas ellen

DKKA utánpótlás
2018. Oct. 30.
  • Facebook

Nagyot küzdött, de végül négygólos vereséget szenvedett a bajnoki címre is esélyes Szombathelyi KKA elleni felnőtt NB I/B-s mérkőzésen akadémiánk U19-es csapata.

A listavezető, az idei szezonban még hibátlan Szombathelyi KKA ellen folytatta a felnőtt NB I/B Nyugati Csoportjának küzdelmeit akadémiánk U19-es együttese. A vasárnapi összecsapásnak egyértelműen a vendégek voltak az esélyesei, s ezt az első felvonásban bizonyították is, s elsősorban remek átlövéseiknek köszönhetően sikerült is elhúzniuk hat góllal. Fiataljaink azonban a tetemesnek tűnő hátrány ellenére sem adták fel a küzdelmet, s a fordulás után többször is feljöttek két-három gólra, ám ennél tovább már nem jutottak, s végül négygólos, 37-33-as vereséget szenvedtek a bajnoki cím legnagyobb esélyesétől.

A vereség ellenére is elégedett volt azonban tanítványai teljesítményével Vártok Ákos, U 19-es csapatunk edzője.

- Egy nagyon erős, szervezett csapat ellen játszottunk, melynek komoly esélye van arra, hogy jövőre az NB I-ben szerepeljen. Az első félidőben sajnos nem tudtunk mit kezdeni a szombathelyiek átlövő játékával, így annak ellenére, hogy tizenöt gólt tudtunk szerezni, hatgólos hátrányból várhattuk a folytatást. A második felvonásban a védekezésünk és a kapusteljesítményünk kicsit feljavult, feljebb is tudtunk jönni, ám az ellenfél hét a hat elleni játékára még a mi fiatal játékosaink nincsenek fejben felkészülve, így a szombathelyiek megtartották előnyüket, s végül nyerni tudtak. Ezzel együtt nagyon szépen helytálltunk, mert míg az egyik oldalon szinte egy NB I-es sor játszott, addig a másikon 16-17 éves fiatalok, s bár most kikaptunk, erre lehet építeni a jövőben, mert látszik, hogy a felnőtt NB I/B jót tesz a lányoknak, s egyértelműen kezdjük már megszokni.

DKKA U19 – Szombathelyi KKA 33-37 (15-21)

Gólszerzőink: Jovana Jovovic 9, Mihály Petra 7, Koronczai Petra 6, Takács Cecília 4, Braun Csenge 3, Husi Hanna 3, Keringer Klaudia 1.

 

Galéria: 

További hírek

The squad for the new season is almost ready

The squad for the new season is almost ready

2018. Mar. 24.

Four players are leaving and however three new arrivals will definitely part of the sqad in the upcomig season at DKKA.

Very close to a brilliant result

Very close to a brilliant result

2018. Mar. 17.

It was a serious clash until the end, but one of the world's best team, Győr managed to get the two points at the end.

The eighth one in a row

The eighth one in a row

2018. Mar. 10.

Adult team of our Academy gained another comfortable 10-goal victory against MTK Budapest.

Another two points in our pocket

Another two points in our pocket

2018. Mar. 04.

Our first team came up with a decent defending most of the time during the game and got a nice away win against Vasas SC.

An easy win

An easy win

2018. Feb. 24.

It was a confortable win for DKKA against low-keyed Békéscsaba tonight.

  • további hírek

Következő mérkőzés

LU18 I. osztály-Nyugat

DKKA
Sep. 03.
14:00
Győri Audi ETO KC
Győri Audi ETO
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-03T14:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat