„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Győzelem az edzőmeccsen

2018. Nov. 29.
  • Facebook

Végig vezetve aratott hétgólos, 26-19-es sikert akadémiánk felnőtt csapata a Mosonmagyaróvár elleni felkészülési mérkőzésen.

A válogatott Európa-bajoki szereplése miatt ugyan szünetel a bajnokság, ám ez nem jelenti azt, hogy munka nélkül maradtak volna akadémiánk felnőtt kézilabdázói, akik a napi edzések mellett ma este már felkészülési mérkőzésen ragadtak labdát a Mosonmagyaróvár ellen. György László együtteséből hiányzott Micijevic, Erdősi, Klujber, Dombi, Tomasevics, Kazai és Szalai is, ám már kezdőként lépett pályára Monori Orsolya, aki a mérkőzés elején egymás után lőtt három góllal bizonyította, hogy maga mögött hagyta súlyos térdsérülését. A korán megszerzett két-háromgólos előnyét a meglehetősen felforgatott összeállítás ellenére is biztosan tartotta együttesünk, mely a szünetre már 13-9-es vonulhatott.

A térfélcserét követően Szekerczés átlövései ellen nem volt ellenszere a vendégeknek, de hiába növelte ötgólosra előnyét csapatunk, elég volt egy-két hiba, s a játékrész derekán már ismét csak három volt a két gárda közti különbség (20-17). A mérkőzés hajrájára ismét feljavult a mieink védekezése, míg a túloldalon Bouti egymás után háromszor is eredményes volt, így az utolsó percekre már nem maradt izgalom, mert a mieink összességében simán, 26-19-re megnyerték az összecsapást.

DKKA – EU-Fire Mosonmagyaróvár 26-19 (13-9)

Gólszerzőink: Szekerczés 8, Monori 5, Bouti 3, Sirián 3, Ferenczy 2, Molnár 2, Braun 1, Grosch 1, Mihály 1.

Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)

 

 

Galéria: 

További hírek

Returning home from Érd with points in the pocket

Returning home from Érd with points in the pocket

2021. Oct. 29.

We had to fight hard for it, but we got the long-awaited victory!

Talented youngsters at our Sports Hall

Talented youngsters at our Sports Hall

2021. Oct. 26. #DKKA utánpótlás

Almost forty young handball players took part in our Academy’s “festive” selection day.

We got our opponent

We got our opponent

2021. Oct. 24.

A difficult but solvable task awaits us in the Hungarian Cup

A huge fight

A huge fight

2021. Oct. 20.

Adult ensemble of our Academy excelled for 45 minutes against the defending title holder, but Ferencváros with a better final part were able to win in the Dunaújváros Sports Hall.

No success this time

No success this time

2021. Oct. 01.

The match was open for almost fifty minutes, but in the end, Mosonmagyaróvár could enjoy the victory.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat