„ACÉL A SZÍV!”
Győzelem a fővárosban
Egygólos, 27-26-os sikert aratott akadémiánk felnőtt együttese az MTK és a Fradi vegyes csapata ellen lejátszott fővárosi edzőmérkőzésen.
A fővárosban lépett pályára ma délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata, mely az MTK és a Ferencváros játékosaiból felállított együttes ellen mérette meg magát újabb téli edzőmeccsén. A mieink ezúttal is igen tartalékosan álltak fel a mérkőzésre, ugyanis az Európa-bajnokságon súlyos térdsérülést szenvedett Tomasevics kapus mellett Micijevic, Dombi, Erdősi, Szalai és Kazai játékára sem számíthatott György László vezetőedző, míg a fővárosiaknál a Ferencvárosból többek közt Szikora, Szemerey, Faluvégi és Márton, míg az MTK-ből Termány, Karnik, Tóth és Dakos is páylára léphetett.
A kezdés azonban nem alakult úgy, ahogy azt elterveztük, támadásban és védekezésben is sokat hibáztak a mieink, így a vendéglátók hamar magukhoz ragadták a kezdeményezést, s volt olyan időszaka az első félidőnek, mikor már hat góllal is vezettek. Az első felvonás hajrájára azonban összeszedte magát csapatunk, a szünetig megfelezte hátrányát, ám a második felvonásnak így is a fővárosiak vághattak neki háromgólos előnyből (18-15).
Mint azt György László a mérkőzés után elárulta, a térfélcsere után védekezést váltott együttesünk, s a nyitott formáció ezúttal jól működött, ezzel együtt feljavult a kapusteljesítmény is, míg a túloldalon Monori Orsolya és Szekerczés Luca termelték a gólokat. A kiélezett csatában sikerült megfordítani az állást, s végül egygólos, 27-26-os győzelmet aratni a hazaiak ellen, s a győzelem értékét mindenképpen növelte, hogy egy jó iramú találkozón, tetemes hátrányból felállva tudott sikert aratni ezúttal együttesünk.
MTK-FTC – DKKA 26-27 (18-15)
DKKA: Csapó – Molnár 4, Monori 7, Ferenczy 2, Sirián 3, Szekerczés 7, Grosch 3. Csere: Vártok (kapus), Braun, Mihály 1, Koronczai, Bouti, Nick, Cifra. Vezetőedző: György László.
További hírek
Youth matches suspended
2021. Mar. 02. #DKKA utánpótlásNo matches for the youngsters for two weeks at least.
They won in Pécs
2021. Feb. 27. #DKKA utánpótlásOnly one position divided the two teams on the league table before the match, but our teeners got a nice victory.
Józsefné Takács is proud for her U14s
2021. Feb. 26. #DKKA utánpótlásIn addition to the virus, reorganizations also made it difficult for them to prepare, but fortunately the young people responded well to the new situation.
A perfect day
2021. Feb. 24. #DKKA utánpótlásAll three of our academy teams collected points on Wednesday.
Bruzsa Lili received a call up
2021. Feb. 23. #DKKA utánpótlásOur young player has been invited to next month’s training camp for the Hungarian teener national team.