„ACÉL A SZÍV!”
Két ezüstérem Adán
Akadémiánk U12-es és U14-es együttese is második helyen végzett az Adán megrendezett utánpótlás tornán.
Szerbiában, Adán szerepeltek a közelmúltban utánpótlás csapataink, melyek közül ezúttal az U12-es és az U14-es formáció mérette meg magát a mindkét korosztályban négy együttest felvonultató viadalon. A torna első napján az utazás fáradalmainak kipihenése után a házigazdák ellen húztak szerelést fiataljaink, s az U12-esek bátor, szép játékkal arattak 24-12-es sikert vendéglátójuk ellen. Az U14-esek mérkőzése lényegesen szorosabban alakult, az első félidőben a házigazdák, míg a másodikban a mieink irányítottak, így igazságosnak mondható 16-16-os döntetlennel ért véget az összecsapás.
A második napon két-két meccs várt fiataljainkra, s az U14-es gárda előbb a Kanizsa együttesét verte 22-10-re egy viszonylag szoros első félidő után, majd a jó erőkből álló Temerint is legyőzték 27-19-re Takács Józsefné tanítványai, s ez egyben azt is jelentette, hogy együttesünk bejutott a torna fináléjába, ahol ismét a Temerinnel nézett farkasszemet.
Eközben az U12-esek előbb a Crvenka együttesével mérkőztek meg, ám túl sok hibával játszottak ahhoz, hogy összejöjjön a pontszerzés, így végül az ellenfél örülhetett a 17-15-ös győzelemnek. A nap második találkozóján a Debeljaca ellen húztak szerelést Sánta Dóra tanítványai, ám a végig kiegyenlített csata hajráját az ellenfél bírta jobban (10-11). A torna vasárnapi zárónapján egy-egy meccs várt csapatainkra, melyek közül az U12-esek esélyt sem adtak a Kikindának, 21-7-es győzelmet arattak, s a körbeveréseknek is köszönhetően végül a második helyen fejezték be a tornát a Crvenka együttese mögött.
U14-eseink a torna fináléjában újra a Temerin ellen léptek pályára, de most nem sikerült megismételniük a csoportmeccsek alatt nyújtott jó teljesítményüket. A mieink elsősorban támadásban hibáztak többet, de védekezésük sem volt túl acélos, így a Temerin gárdája 20-17-es győzelmet aratva szerezte meg a torna első helyét, míg a mieink ezüstéremmel térhettek haza a minden szempontból rendkívül hasznos tornáról. A szép csapatsikerek mellett két különdíjnak is örülhettek a mieink, ugyanis az U12-eseknél Ferenci Lilla, míg az U14-eseknél Bankó Zoé szerezte meg a gólkirálynőnek járó díjat.
Eredmények
U12
DKKA – Ada 24-12
DKKA – Crvenka 15-17
DKKA – Debelcaja 10-11
DKKA – Kikinda 21-7
U14
DKKA – Ada 16-16
DKKA – Kanizsa 22-10
DKKA – Temerin 27-19
Döntő
DKKA – Temerin 17-20
Csapatok
U12: Cseri Barbara, Badacsonyi Petra, Erdős Helga, Horváth Lili Sára, Egejuru Euniké Sára, Kovács Panna, Cserháti Míra, Ecsődi Amanda, Sztojka Johanna, Ferenci Lili, Korshunova Maria, Molnár Melissza, György Rebeka, De Gaspari Lara. Edző:Sánta Dóra.
U14: Péli Dorottya, Abonyi Réka, Vaszócsik Míra, Szabó Aida, Balogh Dóra, Bankó Zoé, Dobos Hanna, Szalai Petra, Kiss Csenge, Somogyi Aisa, Kiss Flóra, Imre Viktória, Garbacz Petra, Hólik Anna. Edző: Takács Józsefné.
További hírek
Useful and pleasant, trip with an advanced training for our photographers!
2017. Nov. 19.Our photo crew has been trying to do their best to immortalize the best moments of DKKA's home games. This time they got a nice present for their persistent work, they could attend to the weekend match of men's handball team, Pick Szeged against the spanish record champion, Barcelona. Of course they needed to watch the game through the objective. The guests of Dunaújváros were nice guests at least they brought some luck, as the home team could defeat the Spaniards for the first time ever since 2008, and this means, they are still in a good position in the group 'A' of EHF Champions League.
According to the participants DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
2017. Nov. 19.According to the participants
DKKA - Koebenhaven /20-23/ post-match interviews
Danish triumph at the arena today
2017. Nov. 18.After a one-goal defeat in Denmark we have lost our home game as well against Koebenhavn, that means that DKKA has been eliminated from the EHF Cup.
Only one goal down
2017. Nov. 11.A nice performance from the team, they had the lead most of the time throughout the game, but in the last minutes the Danish team was more precise at finishing.
As we have expected it!
2017. Nov. 08.During the first half there were some problems with the defending, but after the halftime the team took a jump start. With this victory the team got qualified to the fourth round of Hungarian Cup.