„ACÉL A SZÍV!”
Hosszabbítások a felnőtteknél
Nick Viktória és Sirián Szederke is aláírta a 2019/2020-as szezonra szóló szerződését akadémiánkkal.
Két játékosával is szerződést hosszabbított ma este a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese. A Corner kávéházban megtartott eseményen Imre Vilmos sportigazgató bejelentette, hogy az akadémia vezetése megkezdte a 2019/2020-as szezonra szóló játékoskeret kialakítását, így Nick Viktória, valamint Sirián Szederke is a DKKA felnőtt csapatát erősíti a jövőben, s akadémiánk sportigazgatója bízik abban, hogy ez egy folyamat kezdete és a mai szerződéskötéseket hamarosan újabbak követik majd.
Nyakacska Zsolt, akadémiánk ügyvezetője kiemelte, hogy a szerződéseket hosszú munka előzte meg, s a tulajdonossal egyeztetve kerültek végül aláírásra a megállapodások.
"Úgy gondolom, rendeződött a DKKA sorsa, innentől egy jó csapatot, egy nagyon jó csapatot szeretnénk építeni, mindenképpen hosszú távra tervezve" – fogalmazott Nyakacska Zsolt.
A szerződések aláírását követően Nick Viktória elmondta, már öt éve van Dunaújvárosban, szeret itt lenni, ebben a fiatal közösségben, tetszik neki az edzésmunka, biztosított a szakmai fejlődése is, így örömmel írta alá a megállapodást. Sirián Szederkétől megtudtuk, hogy már a tárgyalások megkezdésétől pozitívan állt a hosszabbításhoz, bízott abban, hogy a klub is hasonlóan érez, így hamar sikerült megegyezni a folytatásról.
További hírek
A Slovenian right-back arrives
2021. May. 20.Dominika Mrmolja from Slovenian ŽRK Mlinotest Ajdoviščina is coming to our Academy's adult team for the 2021/2022 season.
We strengthened our team with a young goalscorer
2021. May. 19.Johanna Farkas, a 19-year-old goalscorer from Győr who was on loan at Balatonboglár this year, will also strengthen the adult team of our academy in the 2021/2022 season.
Home games with supporters!
2021. May. 18.Announcement in regard to the admission to DKKA's home matches.
Czech international left-back arrives
2021. May. 18.Jana Šustková will also join the adult team of our academy in the 2021/2022 season.
Both legs won by DKKA
2021. May. 17.The adult team of our academy reached the final of the League Cup with a double victory, as they succeeded the second match of the semi-finals in the home of Vasas SC.