„ACÉL A SZÍV!”
Újabb siker a fővárosi "vegyes" ellen
Hullámzó játékot nyújtva aratott 27-24-s sikert az MTK és a Fradi vegyes csapata ellen akadémiánk felnőtt együttese.
Az MTK és a Ferencváros játékosaiból összeállított vegyes csapat ellen folytatta téli edzőmérkőzései sorozatát ma délután négy órától akadémiánk felnőtt együttese. György László tanítványai között már ott volt a válogatottól visszatérő Kazai Anita és Szalai Babett is, s éppen utóbbi szerezte a mérkőzés első gólját. az első félidőben egyik oldalon sem remekeltek a védelmek, alig hét perc elteltével már 6-5-ös állást mutatott a sportcsarnok eredményjelzője, míg a félidő derekán már a 11. gólját is megszerezte a fővárosi alakulat (10-11). A miinknél Szekerczés és Kazai játszott igazán veszélyesen, ráadásul a csereként beállt Vártok Ramóna is védett párat, s bár a hajrában sikerült újra visszavenni a vezetést, elhúzni nem tudtunk az ellenféltől, így a szünetre 17-16-os hazai előnnyel vonultak a csapatok.
Ahogy a két gárda budapesti mérkőzésén, ezúttal is a második félidőre tartogatta jobb védekezését a Kohász, ám hiába léptek meg a mieink három találattal is a fővárosiaktól, volt egy szűk tízperces időszak, mely alatt sorozatban hagyták ki a ziccereket játékosaink, így a vendégek a 48. percre kiegyenlítettek (21-21). Izgalmas véghajrát tartogatott a találkozó, de a kapuba visszatérő Csapó Kyra fontos védései, valamint Kazai, Sirián és Monori góljai eldöntötték a találkozót, melyet végül 27-24-re akadémiánk felnőtt csapata nyert meg. a találkozó után György László vezetőedző elmondta, hogy ugyan a szünet után visszaesett a támadójáték, a második félidei védekezéssel és a győzelemmel elégedett lehetett.
DKKA – MTK-FTC 27-24 (17-16)
DKKA: Csapó – Grosch, Szekerczés 5, Cifra, Sirián 2, Ferenczy 2, Kazai 8. Csere: Vártok (kapus), Szalai 4, Monori 3, Mihály 2, Nick 1, Bouti, Molnár. Vezetőedző: György László.
Főoldali kép: dunaujvaros.com (Sándor Judit felvétele)
További hírek
A Slovenian right-back arrives
2021. May. 20.Dominika Mrmolja from Slovenian ŽRK Mlinotest Ajdoviščina is coming to our Academy's adult team for the 2021/2022 season.
We strengthened our team with a young goalscorer
2021. May. 19.Johanna Farkas, a 19-year-old goalscorer from Győr who was on loan at Balatonboglár this year, will also strengthen the adult team of our academy in the 2021/2022 season.
Home games with supporters!
2021. May. 18.Announcement in regard to the admission to DKKA's home matches.
Czech international left-back arrives
2021. May. 18.Jana Šustková will also join the adult team of our academy in the 2021/2022 season.
Both legs won by DKKA
2021. May. 17.The adult team of our academy reached the final of the League Cup with a double victory, as they succeeded the second match of the semi-finals in the home of Vasas SC.