„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

A Budaörs ellen folytatjuk

2019. Jan. 05.
  • Facebook

Nem vár könnyű találkozó akadémiánk felnőtt együttesére a Budaörs otthonában.

Szépen zárta a 2018-as esztendőt akadémiánk felnőtt csapata, mely remek második félidei játékával győzte le 32-27-re a megyei rivális Alba Fehérvár KC-t. György László tanítványai így már hárommeccses győzelmi sorozatban vannak, ám ahhoz, hogy ezt a szériát tovább nyújtsák, vasárnap délután öt órától Budaörsön kellene begyűjteniük a két bajnoki pontot. A Kohász következő ellenfele finoman szólva sem szerepel jól az idei szezonban, ugyanis eddigi tíz mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni, s egy döntetlen mellett nyolc alkalommal szenvedett vereséget, így jelenleg a 12. helyen áll a K&H női kézilabda liga idei küzdelmeiben.

Ezzel együtt is kimondottan nehéz mérkőzésre számít csapatunk vezetőedzője, ám György László természetesen abban bízik, hogy sikerül elhozniuk a két pontot vasárnapi vetélytársuktól.

- Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy bárki ellen biztosra menjünk, s az külön nehézséget is okoz, hogy ezúttal idegenből kellene elhoznunk a pontokat, vagyis egy nagyon nehéz meccs vár ránk ezúttal is. A Budaörs egy futós, gyors csapat, melynél vannak tehetséges, ügyes fiatalok, de nem hiányzik tőlük a rutin sem. Nekünk a fehérváriak elleni második félidőben problémát okozott a visszarendeződés, s ugyan lőttünk gólt, de pillanatok alatt kaptunk is, ami eléggé demoralizáló volt, ezen mindenképpen javítanunk kell a vasárnapi meccsig. A hangsúlyt a védekezésünk stabilitására kell fektetni, támadásban fegyelmezetten kell játszanunk, s nagyon fontos lesz az, hogy ne csak a csapat egy-két tagja nyújtson kiemelkedő teljesítményt, hanem minden pályára lépő játékos tudása legjavát nyújtsa a holnapi találkozón.

 

 

További hírek

Nagyon fájdalmas hazai vereség

Very painful home defeat

2024. Feb. 23.

With an extremely fluctuating performance, our academy's adult team suffered a 29-27 defeat against Vasas in the home championship match.

So it begins!

So it begins!

2024. Feb. 22.

In addition to Babett Szalai, Viktória Oguntoye has also extended her contract with the academy's adult team by one year.

Alba prevails in the final moments this time

Alba prevails in the final moments this time

2024. Feb. 16.

Despite equalizing from a seven-goal deficit, our handball team suffered a 31-30 defeat against Alba FKC in an away match.

No surprises against Ferencváros

No surprises against Ferencváros

2024. Feb. 07.

In a meeting adorned with beautiful individual moves and post hits, FTC eventually emerged victorious by winning both halves with six goals each.

Debrecen advances in the Cup

Debrecen advances in the Cup

2024. Jan. 31.

The guest team DVSC achieved a confident thirteen-goal victory against our adult team at the academy in the fifth round of the Hungarian Cup.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat