„ACÉL A SZÍV!”
Tizedik hely a Főnix Kupán az U13-as mezőnyben
Három győzelemmel és két vereséggel fejezte be a debreceni Főnix Kupa küzdelmeit akadémiánk U13-as együttese.
Debrecenben, a főnix Kupa elnevezésű utánpótlás viadalon szerepelt a hétvégén akadémiánk U13-as együttese. A tizenkét csapatos tornán a mieink a Kecskemét, a házigazda Debrecen és a Hódmezővásárhely ellen mérették meg magukat a csoportkörben, s ugyan a kecskemétieket 10-7-re legyőzték, a folytatásban előbb 13-10-es vereséget szenvedtek a Hódmezővásárhelytől, majd 14-6-ra kikaptak a Debrecentől, így a körbeverések miatt a negyedik helyen végeztek a csoportban úgy, hogy mindössze három gól választotta el Sánta Dóra csapatát attól, hogy csoportmásodikként jusson tovább.
A helyosztókon így a 10-12. helyért kellett bizonyítania a mieinknek, akik a torna zárónapján előbb 17-12-re legyőzték a Szeged gárdáját, majd 10-9-re a balmazújvárosi Kalmár Zoltán DSE csapatát, így végül a 10. helyen fejezték be a Főnix Kupa küzdelmeit. Mint azt a gárda edzője elmondta, ugyan akadtak hiányzóik, egy meccs kivételével nagyon jó és szoros mérkőzéseket játszottak, s örül annak, hogy olyan csapatokkal is megmérkőztek, melyekkel az év közben nem találkoznak.
További hírek
It's allways sunny in Dunaújváros
2023. Dec. 14.We are very pleased to welcome Solar Future System Kft. among our team's supporters.
Even with a wobbly game, progress is assured
2023. Nov. 14.After a good first half a second half of suffering, yet our academy's senior team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup against Komárom with confidence.
Coaching duo to lead DKKA
2023. Nov. 13.Róbert Paic and Roland Virág will replace Tamás Rapatyi as head coach of the Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia.
Not our day either
2023. Nov. 09.The MTK got their first win of the season against the adult team of our academy.
Away victory in Budaörs
2023. Nov. 01.We didn't catch a good day, so the adult team of our academy had no chance to score points in the championship against Vác.