„ACÉL A SZÍV!”
Bravúros győzelem a megyében
Remekül szerepelt akadémiánk serdülő együttese a megyei felnőtt bajnokság első tavaszi találkozóján.
A mögöttünk hagyott hétvégén folytatódtak a küzdelmek a megyei felnőtt bajnokságban is, s a tavaszi idény első mérkőzését idegenben, a második helyezett Velence otthonában vívta meg akadémiánk III-as számú serdülő együttese. Takács Árpád tanítványai kemény csatára számíthattak tehát, s bár egy ideig fej-fej mellett haladtak vetélytársukkal, a félidő derekán több hibát is elkövettek fiataljaink, így a vendéglátók a hat góllal megléptek akadémistáinktól (11-5). A szünetig szerencsére sikerült rendezni a sorokat, támadásban csökkentették a hibák számát, s a védekezés is jól működött a hajrában, így a szünetre sikerült kettő gólra felzárkózni (13-11).
A második félidő végig szoros, feszült játékot hozott. Védekezésben megmaradt a kellő agresszivitás, amihez kiváló kapusteljesítmény párosult, míg támadásban sikerült nagyon szépen helyzeteket kiharcolni és eredményesen be is fejezni azokat. A végjátékban is megmaradt szerencsére a koncentráció így fiataljaink bravúros, 26-24-es győzelmet arattak, ami komoly fegyverténynek számított a jó erőkből álló hazaiak ellen. "Egy nagyon küzdelmes és fárasztó mérkőzés volt, a lányok megtettek mindent, látszik az elvégzett munka, aminek köszönhetően bírtuk a meccsen végig a tempót. Gratulálok a csapatnak, megérdemelték a győzelmet, akaratból, szívből küzdöttek végig, aminek a gyümölcse a két pont és a bajnokságban való előrelépés volt, hiszen a sikerrel feljöttünk a tabella ötödik helyére" – értékelt a mérkőzés után Takács Árpád edző.
További hírek
DKKA won the U14 tournament at home
2018. Aug. 26. #DKKA utánpótlásThis weekend the 2nd Horváth Nikolett memorial tournament took place in Dunaújváros. Among the U12s Kozármisleny got the first place, but our U14 academists kept the trophy home.
Second place finish in Kohász Cup
2018. Aug. 17.Kohász Cup finished for the home team with a competitive draw against Budaörs.
Viborg could cheer after today's game
2018. Aug. 15.The good starts of both halves were in vain. The Danish team left the court victorious after the first match of Kohász Cup.
Short-cut Kohász Cup
2018. Aug. 15.After Fehérvár KC, also Váci NKSE resigned from the competition.
Good first 30 minutes, but a bad defeat
2018. Aug. 09.Unfortunately we could only keep up during the first half with our opponent, the Slovenian champion, RK Krim Ljubljana in this afternoon's friendly match.