„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Ismét a Békéscsaba ellen

2019. Feb. 22.
  • Facebook

A Magyar Kupa negyeddöntője után a bajnokságban is legyőzné akadémiánk felnőtt együttese a Békéscsabát.

A siófoki vereséget követően ezúttal itthon, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban lép pályára akadémiánk felnőtt együttese, mely szombaton este hat órától a tabella tizedik helyén álló Békéscsabát látja vendégül a K&H női kézilabda liga újabb fordulójában. A két gárda nem is oly rég már találkozott egymással, s a Magyar Kupa negyeddöntőjében a mieink igen sima, 35-25-ös győzelmet arattak. A bajnoki meccs azonban várhatóan lényegesen nehezebb lesz, s tisztában van ezzel együttesünk, valamint annak vezetése is, s mint azt Imre Vilmos sportigazgató a találkozó előtt elmondta, támadásban pontos, míg védekezésben kemény és hatékony játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy az idei szezonban harmadszor is legyőzzük hétvégi vetélytársunkat.

- Minden meccs más, mindegyik 0-0-ről kezdődik, s az is biztos, hogy összeállításban más lesz ez a Békéscsaba, mint amelyikkel a Magyar Kupában találkoztunk, ugyanis legeredményesebb játékosa, Vukajlovics visszatérésével egyértelműen erősödik ellenfelünk. A Debrecen elleni találkozón nagyon jól játszott a Békéscsaba, láttunk pár olyan elemet tőlük, amire mindenképpen fel kell készülnünk. Nagy csatára számítunk, de nyilván készen kell állnunk a feladatra, s szeretnénk a saját játékunkat nyújtani, szeretnénk, ha a mi akaratunk érvényesülne. Fontos lesz, hogy a támadásainkat pontosan, fegyelmezetten fejezzük be, oda kell figyelnünk a visszarendeződésre, s mindenképpen arra kell kényszerítenünk ellenfelünket, hogy inkább felállt fal ellen támadjon. Érzésem szerint éppen az döntheti el a találkozót, hogy felállt fal ellen melyik gárda tud hatékonyabban, jobban támadni. Monori Orsolya minden valószínűség szerint visszatér a csapatba, vele erősödünk mi is, szóval az a célunk, hogy itthon tartsuk a bajnoki pontokat szombaton.

 

 

További hírek

Viktória Oguntoye is back

Viktória Oguntoye is back

2017. Oct. 02.

After more than a 6-month-long abscence, our talented goalie could return to the court.

A Visit to the animal shelter

A Visit to the animal shelter

2017. Sep. 25.

Our team members visited the Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítványnál and took some food for the furry ones. It's good to be good

The two points matters

The two points matters

2017. Sep. 21.

Our team missed a lot of oppotunities on the match today, still managed to win quite easily, by 13 goals against Vasas in the Arena.

A nice away win

A nice away win

2017. Sep. 16.

After an oposeless start the team kept its lead and gained a comfortable win in Békéscsaba.

A great start of the season

A great start of the season

2017. Sep. 09.

A confident 33-22 victory against Budaörs on the first match of the season 2017/2018.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat