„ACÉL A SZÍV!”
Véghajrá a Magyar Kupában
Elit társaságban léphet pályára akadémiánk felnőtt csapata a Magyar Kupa debreceni négyes döntőjében.
Fennállása óta második alkalommal jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe akadémiánk felnőtt együttese, mely az előttünk álló hétvégén Debrecenben küzdhet meg azért, hogy szépen zárja a sorozat idei küzdelmeit. Ez persze egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanis a mieinken kívül a Győr, a Ferencváros és az Érd, vagyis a bajnokság első három helyezettje jutott be az elődöntőbe, ráadásul György László tanítványai a remek erőkből álló, s kiváló formában játszó Ferencváros ellen lépnek pályára szombaton.
A fináléba jutásról döntő összecsapás favoritjának a fővárosi zöld-fehérek számítanak, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy kézilabdázóink eleve feltett kezekkel lépnének pályára a szombati összecsapáson, s mint azt György László vezetőedző elmondta, szeretnének jó teljesítményt nyújtani az elődöntőben, valamint a vasárnapi helyosztón is.
- Nagyon büszkék voltunk arra, amikor két éve, az akadémia fennállása óta először bekerültünk a Magyar Kupa négyes döntőjébe, s most ugyanilyen büszkeséggel várjuk a sorozat véghajráját. Úgy gondolom, hogy az ideáig vezet út is bizonyította, hogy megérdemelten jutottunk el idáig, ugyanis az EHF Kupában vitézkedő Siófokot búcsúztattuk el a két fordulóval ezelőtt, majd a sorsolás szerencséjének köszönhetően a Békéscsabával is hazai pályán játszhattunk a négyes döntőbe jutásért. Elit társaságban vagyunk, a bajnokság első három helyezettje jutott el rajtunk kívül idáig, közülük kettő a Bajnokok Ligájában szerepel nem is akárhogyan. Ez nekünk óriási dolog, s nagy öröm, ugyanakkor, ha már eljutottunk idáig, megpróbáljuk tudásunk legjavát nyújtva szerepelni mind a két előttünk álló találkozón. Nem mi vagyunk az esélyesek a Fradi elleni elődöntőben, de éppen ezért felszabadultan, bátran, vidáman és mosolyogva játszhatunk szombaton, mert mi már azzal óriási bravúrt értünk el, hogy eljutottunk idáig. Ez persze nem jelenti azt, hogy feltartott kezekkel lépnénk pályára, sportemberként minden meccsen a maximumot szeretnénk kihozni magunkból, s így lesz ez a Fradi ellen is.
A Magyar Kupa négyes döntőjének programja
2019. 03. 16. 13:00 DKKA – FTC-Rail Cargo Hungaria
2019. 03. 16. 15:15 Érd – Győri Audi ETO KC
2019. 03. 17. 15:45 bronzmérkőzés
2019. 03. 17. 18:00 döntő
További hírek
No success in attack
2023. Jan. 26.Despite being neck and neck for forty minutes, we only scored two goals in the last 15 minutes of the game and suffered a large defeat in tonight's league round.
Big fight, but finally defeat against Fradi
2023. Jan. 18.For 45 mins the team kept up with theit opponent, but Fradi finally took the league points from Dunaújváros with a 33-27 victory.
Second half to build on
2023. Jan. 11.After falling behind early on ours fought hard in the second half, but we had no chance for a close game in Győr.
Defeat on the final game of 2022
2022. Dec. 22.Despite the good 25 minutes, we comitted too many unforced errors to have even a slight chance against Vác
Fantastic victory on the last home game of the year
2022. Dec. 18.DKKA is a team to be considered this season!