„ACÉL A SZÍV!”
Hasznos torna Adán
Összesen hat mérkőzést játszott U10-es együttesünk az Adán megrendezett nőnapi kézilabda tornán.
Adán rendezték meg a közelmúltban azt a mini nőnapi kézilabda tornát, melyen akadémiánk U10-es korosztálya is részt vett, s a remek hangulatú viadalról Kovács Adrienn edző számolt be honlapunknak.
- Előző hét pénteken utaztunk ki Szerbiába, s estére érkeztünk meg a szállásunkra. Nagyon izgatottak voltak a lányok az úton, s már nagyon vártak minket kint, mindenki rendkívül kedves és segítőkész volt, a szállásra és az étkezésre sem lehetett semmi panaszunk. Összesen hat mérkőzést játszottunk.
Az első meccs nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, hiszen kicsit más szabályok szerint játszanak kint. 4+1 játékos lehetett a pályán, emberfogás volt, de a legnehezebben arra álltunk át, hogy nem volt középkezdés. A második meccsre már felvettük ezt a fajta játékot és fegyelmezettem, nagyon jó meccseket játszottunk. Hasznos volt ez a torna, hiszen rendkívül sokat kellett labda nélkül mozognia a játékosoknak, segített, hogy jobban ráérezzenek erre és gyorsan kellett helyes döntést hozni. Sokat tanultunk, szívesen veszünk részt máskor is a szerbiai tornán és szeretettel várjuk majd az adai csapatokat a saját rendezésű tornáinkon.
További hírek
German pivot to arrive
2021. May. 24.Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.
Squad is almost complete
2021. May. 23.A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.
Three goalkeepers will be part of the squad
2021. May. 22.A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.
Nice win in front of visitors
2021. May. 21.Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.
Tímea Polics signed for DKKA!
2021. May. 21.Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.