„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Újabb remek siker a felnőttek között

DKKA utánpótlás
2019. Mar. 19.
  • Facebook

Hatgólos győzelemmel vágott vissza a Nagyatádon elszenvedett 30-28-as vereségért akadémiánk U19-es együttese a Rinyamenti KC csapatának az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.

A nagyatádi Rinyementi KC elleni hazai találkozóval folytatta az NB I/B-s felnőtt bajnokság küzdelmeit vasárnap este akadémiánk U19-es együttese. Nem várt könnyű feladat fiataljainkra, hiszen a két gárda őszi mérkőzésén a házigazdák 30-28-as sikert arattak akadémistáink ellen, ráadásul a Magyar Kupa négyes döntője miatt Mihály Petrára sem számíthatott együttesünk. Ugyan a meccs első találatát a vendégek szerezték, ám a 12. percben már négy góllal, 7-3-ra vezettek a mieink, akik a folytatásban is tartották biztosnak tűnő előnyüket, s a félidei szünethez érve 17-12-es vezetésnek örülhettek a DKKA csapatáért szorítók.

A második felvonást remekül, három góllal kezdte a csapat, ám a játékrész derekán jött egy kisebb hullámvölgy, mely alatt háromra csökkentették hátrányukat a vendégek (24-21). Tovább azonban nem jutott a Rinyamenti, mert támadásban és védekezésben is visszatalált a helyes útra együttesünk, mely a mérkőzésből hátralévő időben ismét jobban, pontosabban játszott ellenfelénél, s végül 30-24-es győzelemmel szerezte meg a két bajnoki pontot. Akadémiánk U19-es csapata ezzel a sikerrel beérte pontszámban a negyedik helyezett Győr gárdáját, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet is játszott, mint a zöld-fehérek. A következő fordulóban azonban nagyon nehéz csata vár fiataljainkra, ugyanis vasárnap délután fél háromtól a harmadik helyezett Kozármisleny látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba.

DKKA U19 – Rinyamenti KC 30-24 (17-12)

Gólszerzőink: Koronczai Petra 9, Jovovity Jovana 6, Fodor Neszta 4, Takács Cecília 4, Matucza Gaberiella 2, Frányó Laura 2, Ujházi Petra Vivien 2, Keringer Klaudia 1.

Galéria: 

További hírek

DKKA won the U14 tournament at home

DKKA won the U14 tournament at home

2018. Aug. 26. #DKKA utánpótlás

This weekend the 2nd Horváth Nikolett memorial tournament took place in Dunaújváros. Among the U12s Kozármisleny got the first place, but our U14 academists kept the trophy home.

Second place finish in Kohász Cup

Second place finish in Kohász Cup

2018. Aug. 17.

Kohász Cup finished for the home team with a competitive draw against Budaörs.

Viborg could cheer after today's game

Viborg could cheer after today's game

2018. Aug. 15.

The good starts of both halves were in vain. The Danish team left the court victorious after the first match of Kohász Cup.

Short-cut Kohász Cup

Short-cut Kohász Cup

2018. Aug. 15.

After Fehérvár KC, also Váci NKSE resigned from the competition.

Good first 30 minutes, but a bad defeat

Good first 30 minutes, but a bad defeat

2018. Aug. 09.

Unfortunately we could only keep up during the first half with our opponent, the Slovenian champion, RK Krim Ljubljana in this afternoon's friendly match.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga
Moyra-Budaörs Handball
Budaörs
Sep. 27.
17:00

DKKA
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand Budaörs
2025-09-27T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat