„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Az MTK következik

2019. Apr. 12.
  • Facebook

A fővárosban, az MTK elleni találkozóval folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton délután öt órától akadémiánk felnőtt együttese.

Könnyed győzelmet aratott az Eger elleni legutóbbi fordulóban akadémiánk felnőtt csapata, mely húsz lejátszott mérkőzést követően a nyolcadik helyen áll K&H női kézilabda liga tabelláján. Együttesünk nem örült sokáig újabb két bajnoki pontjának, s a hét elejétől már munkába vetették magukat a csapat tagjai, hogy a lehető legjobban felkészüljenek következő bajnoki fellépésükre. Mely nem ígérkezik könnyűnek, még annak ellenére sem, hogy György László tanítványai szombaton délután öt órától a tizenegyedik helyen álló MTK otthonában lépnek pályára. A fővárosiak ugyanis hazai környezetben igen veszélyesek, s az idei szezonban már több bravúros eredményt is sikerült elérniük, s bár a két gárda dunaújvárosi összecsapását viszonylag simán, 28-21-re a mieink nyerték, ezúttal sokkal nehezebb meccsre számít György László vezetőedző.

- Ez egy háromesélyes mérkőzés lesz. Nagyon jó belső hármassal rendelkezik az MTK, ráadásul veszélyes zónában helyezkedik jelenleg, s minden egyes pontra égető szükségük van ahhoz, hogy ne fenyegesse őket a kiesés réme. A hazaiak éppen ezért mindent el fognak követni a győzelemért, ugyanakkor mi is tisztességgel felkészülünk a mérkőzésre, nekünk is vannak céljaink, szeretnénk nyerni, s elhozni a két pontot a fővárosból is. Ellenfelünknek minden poszton jó játékosai vannak, de reméljük, hogy az ellenük kidolgozott taktikát fegyelmezetten betartva meg tudjuk nyerni a szombati összecsapást.

További hírek

Youth matches suspended

Youth matches suspended

2021. Mar. 02. #DKKA utánpótlás

No matches for the youngsters for two weeks at least.

They won in Pécs

They won in Pécs

2021. Feb. 27. #DKKA utánpótlás

Only one position divided the two teams on the league table before the match, but our teeners got a nice victory.

Józsefné Takács is proud for her U14s

Józsefné Takács is proud for her U14s

2021. Feb. 26. #DKKA utánpótlás

In addition to the virus, reorganizations also made it difficult for them to prepare, but fortunately the young people responded well to the new situation.

A perfect day

A perfect day

2021. Feb. 24. #DKKA utánpótlás

All three of our academy teams collected points on Wednesday.

Bruzsa Lili received a call up

Bruzsa Lili received a call up

2021. Feb. 23. #DKKA utánpótlás

Our young player has been invited to next month’s training camp for the Hungarian teener national team.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat