„ACÉL A SZÍV!”
Van miért visszavágni
A Mosonmagyaróvár elleni hazai mérkőzéssel folytatja a K&H nőikézilabda liga küzdelmeit akadémiánk felnőtt együttese.
Túl sok hibával játszott, így 26-24-es vereséget szenvedett a K&H női kézilabda liga legutóbbi fordulójában akadémiánk felnőtt csapata az MTK otthonában. György László tanítványai azonban nem búslakodhattak sokat, ugyanis szombaton újabb fontos mérkőzés vár együttesünkre, mely este hat órától a Mosonmagyaróvár gárdáját látja vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. Holnapi vetélytársunk éppen a mieink mögött, a tizedik helyen áll a bajnoki tabellán úgy, hogy kettő ponttal gyűjtött eddig kevesebbet a Kohásznál, vagyis egy győzelemmel valamelyest le tudnánk szakítani az elmúlt hónapokban igen jó formát mutató vendégeket.
A két gárda mosonmagyaróvári mérkőzését némi meglepetésre a házigazdák nyerték egy meglehetősen kemény, sok vitát kiváltó mérkőzésen, így van miért visszavágni ellenfélnek, ám mint azt vezetőedzőnk, György László elmondta, ehhez csapatként és egyénileg is jó teljesítményre lesz szükség játékosainktól.
- Úgy gondolom, hogy egy nehéz mérkőzés vár ránk, természetesen nagyon fontos lesz, hogy ne abból a mérkőzésből induljunk ki, amit ott játszottunk, a harag, az agresszió nem jó tanácsadó. Taktikailag jól fel kell készülnünk a találkozóra, s fontos lesz, hogy a támadójátékunkon pontosítsunk, mert az elmúlt mérkőzéseken elsősorban ezzel volt problémánk. Több könnyű hibát követtünk el az utóbbi időszakban, sok volt az eladott labdánk, a helyzetkihasználásunk sem volt megfelelő, így magunkat nehéz, míg ellenfeleinket igen könnyű helyzetbe hoztuk. Csapaként, együtt kell jó teljesítményt nyújtanunk támadásban és védekezésben egyaránt, illetve, ha lesznek vezéregyéniségeink, akkor itthon tartjuk a pontokat.
További hírek
The squad for the new season is almost ready
2018. Mar. 24.Four players are leaving and however three new arrivals will definitely part of the sqad in the upcomig season at DKKA.
Very close to a brilliant result
2018. Mar. 17.It was a serious clash until the end, but one of the world's best team, Győr managed to get the two points at the end.
The eighth one in a row
2018. Mar. 10.Adult team of our Academy gained another comfortable 10-goal victory against MTK Budapest.
Another two points in our pocket
2018. Mar. 04.Our first team came up with a decent defending most of the time during the game and got a nice away win against Vasas SC.