„ACÉL A SZÍV!”
Fontos pont a Pénzügyőr ellen
Végletekig kiélezett mérkőzésen ért el 28-28-as döntetlent a Pénzügyőr elleni hazai rangadón akadémiánk U19-es csapata az NB I/B-s felnőtt bajnokságban.
A forduló előtt hetedik Pénzügyőr elleni hazai mérkőzéssel folytatta az NB I/B-s felnőtt bajnokságot ma este hat órától akadémiánk U19-es együttese. Fiataljaink azzal a tudattal léptek pályára, hogy pontszerzés esetén matematikailag is bebiztosították volna hatodik helyüket a bajnokságban sőt, mivel a mieink előtt álló Mohács sorsolása igen nehéznek ígérkezik (az első két helyezettel játszanak a véghajrában), akár még az ötödik hely megszerzésére is van esélyük. Együttesünkből ezúttal hiányzott legeredményesebb játékosa, a bokasérüléssel bajlódó Koronczai Petra, ami alaposan megnehezítette a mieink dolgát az igen összeszedetten játszó vendégekkel szemben. Az első felvonás nagyobbik részében a Pénzügyőr vezetett egy-két góllal, ám az akadémisták rendre egyenlíteni tudtak, s a félidei szünetre 15-15-ös vezetéssel vonulhattak a csapatok.
A fordulás után a mieink ragadták magukhoz a kezdeményezést, átvették a vezetést, s többször is elléphettek volna akár három-négy góllal is vetélytársuktól, ám rendre jött egy bosszantó hiba, így nem sikerült meglógni a vendégektől. A rendkívül kiélezett véghajrának egállal vágtak neki a felek, ám ezúttal egyik csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, így 28-28-as döntetlennel ért véget a rangadó, s ez a játék képe alapján igazságosnak volt mondható. Ez az eredmény egyben azt is jelentette, hogy a mieink a hatodik helynél rosszabb pozícióban már nem végezhetnek a szezon végén, ám az, hogy sikerül-e még egy helyet előrébb lépni, csak az utolsó fordulóban dől majd el.
DKKA U19 – Pénzügyőr SE 28-28 (15-15)
Gólszerzőink: Mihály Petra 7, Jovovity Jovana 5, Keringer Klaudia 4, Frányó Laura 4, Takács Cecília 3, Fodor Neszta 2, Husti Hanna 2, Matucza Gabriella 1.
További hírek
4th place finish in the cup
2022. May. 29.Our team did not succeed in winning the third place in the Hungarian Cup, after losing a 27-20 defeat to Siófok in the bronze match in Debrecen.
We play for the bronze tomorrow
2022. May. 28.There was no chance in the semi-finals against Győr, but my bronze medal can still gather for our handball players in the four finals of the Hungarian Cup.
A tearful farewell from the league and from Anita Bulath
2022. May. 21.Our team ended the 2021/2022 league with a one-goal defeat against Kisvárda, and said goodbye to Bulath Anita, who retrires at the end of the season.
The squad stays together
2022. May. 16.We are pleased to announce that the management of our academy has been in successful negotiations with members of this year’s player frame recently.
Farkas Johanna remains in Újváros!
2022. May. 16.This season the young playmaker left her mark among the adults as well with a massive performance.