„ACÉL A SZÍV!”
Debrecenbe látogatunk
A hatodik helyezett Debrecen otthonában lép pályára csütörtökön este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Meglepő, de a látottak alapján sajnos megérdemelt vereséget szenvedett a bajnokság legutóbbi fordulójában akadémiánk felnőtt csapata a Budaörstől. Kézilabdázóink nagyon sok hibával játszottak támadásban és védekezésben egyaránt, így a vendégek gyakorlatilag végig vezetve vitték el a pontokat Dunaújvárosból. Sokáig azonban nem búslakodhattak a mieink a szombati vereség miatt, ugyanis csütörtökön már Debrecenben kell pályára lépnie György László tanítványainak egy olyan mérkőzésen, mely minden lesz, csak nem egyszerű.
A tavaly óta tovább erősített debreceni alakulat jelenleg a hatodik helyen áll a K&H női kézilabda liga tabelláján, s mivel Bulath Anitáék januárban 25-24-re győzni tudtak Dunaújvárosban is, így ezúttal is ők számítanak az összecsapás esélyeseinek. Tisztában van ezzel együttesünk vezetőedzője, György László is, aki szerint ahhoz, hogy jó mérkőzést vívjanak a Lokival, a játék minden elemében javulniuk kell a Budaörs elleni hazai bajnokihoz képest.
- A Budaörs elleni találkozó a szezon egyik leggyengébb teljesítménye volt számunkra. Az okokat még keresgéljük, egyelőre nem tudjuk, hogy miért találkoztunk ennyi gyenge teljesítménnyel azon a mérkőzésen, én is úgy éreztem, hogy játszhattunk volna két napon keresztül, akkor sem tudtuk volna utolérni ellenfelünket. Most munkával próbáljuk magunkat kihúzni a gödörből, bár azt el kell mondani a Debrecen elleni mérkőzéssel kapcsolatban, hogy nem mi leszünk az esélyesek. Egy jó csapat lesz az ellenfelünk, s ugyan hazai pályán egy nagyon jó meccset vívtunk velük, melyben több is lehetett volna számunkra, de ez most egy teljesen más találkozó lesz. A Debrecennek minden poszton nagyon jó játékosai vannak, különösen az átlövő játékuk erős, erre mindenféleképpen fel kell készülnünk. Fontos lesz a védelem megszilárdítása, s az elmúlt meccsből kiindulva muszáj lesz csökkentenünk a technikai hibáink számát, mert senki ellen nem engedhetjük meg magunknak, hogy ennyi rossz megoldással játsszunk végig egy mérkőzést.
További hírek
DKKA - Győri Audi ETO KC post match interviews
2021. Mar. 24.Beside Gábor and Attila Vágó, from the players' side Silje Solberg, and Neszta Fodor were asked to share their views on today's game.
A clear ETO victory
2021. Mar. 24.The Győri Audi ETO KC won 40-22 against the adult team of our Academy at "home".
Bába Mihály passed away
2021. Mar. 23.We are deeply saddened to announce that our masseur, Mihály Bába died following his serious accident last week!
Second two points in the pocket too
2021. Mar. 22. #DKKA utánpótlásWithin three days our youngsters competing in NB II gathered two victories.
Nice away victory
2021. Mar. 20. #DKKA utánpótlásWhile the youth tournaments are still suspended, the fight among the adults for the Academics has continued.