„ACÉL A SZÍV!”
Hibátlanul elsők
Mind a húsz mérkőzésüket megnyerték akadémistáink az ifjúsági bajnokság harmadosztályában.
Kaposváron játszotta csütörtökön idei utolsó ifjúsági III-as mérkőzését akadémiánk utánpótlás csapata. A bajnoki címet már korábban bebiztosították fiataljaink, ám ennek a meccsnek is volt tétje, ugyanis egy újabb győzelem esetén hibátlan teljesítménnyel nyerte volna meg a nyugati csoport küzdelmeit Takács Árpád együttese. Mivel a két gárda dunaújvárosi találkozóját a mieink simán, 33-20-ra nyerték, így ezúttal is esélyesként várták a kezdést fiataljaink, akik már az első félidőben huszonkét gólt szerezve döntötték el a pontok sorsát (11-22). A fordulás után is jó tempót diktáltak az akadémisták, lerohanásból és felállt fal ellen is eredményesen támadtak, így végül kiütéses, 44-23-as sikerrel hozta el a két pontot Kaposvárról.
Takács Árpád: - A bajnokságot a csapat veretlenül nyerte meg, 20 mérkőzésből 20-at nyertünk, mindezt meggyőző játékkal. Büszke vagyok a lányokra, hogy sikerült ezt a szép eredményt elérni. A játék minden elemében sikerült fejlődnünk az év elejéhez képes, amiben nagyon sok munka volt, és a lányok becsülettel végig edzették az évet.
Az ifi 3-as nyugati csoport bajnokcsapatának tagjai: Reszegi Dóra, Szappanos Vivien, Kiss Vivien, Kátai Edina, Imre Viktória, Obendorf Vanda, Slett Enikő. Kiss Flóra, Papp Kitti, Veres Barbara, Hetyei Kincső, Simon Csenge, Szabó Márta, Boros Anna, Furka Alíz. Edzők: Takács Árpád, Orbán Ákos, Csiszár Ramóna.
További hírek
Youth matches suspended
2021. Mar. 02. #DKKA utánpótlásNo matches for the youngsters for two weeks at least.
They won in Pécs
2021. Feb. 27. #DKKA utánpótlásOnly one position divided the two teams on the league table before the match, but our teeners got a nice victory.
Józsefné Takács is proud for her U14s
2021. Feb. 26. #DKKA utánpótlásIn addition to the virus, reorganizations also made it difficult for them to prepare, but fortunately the young people responded well to the new situation.
A perfect day
2021. Feb. 24. #DKKA utánpótlásAll three of our academy teams collected points on Wednesday.
Bruzsa Lili received a call up
2021. Feb. 23. #DKKA utánpótlásOur young player has been invited to next month’s training camp for the Hungarian teener national team.