„ACÉL A SZÍV!”
Győzelemmel zártak a fiatalok
Akadémiánk serdülő és ifjúsági együttese is sikerrel zárta a korosztályos bajnokságok küzdelmeit.
Az Érd elleni hazai mérkőzésekkel zárták a kiemelt serdülő és ifjúsági bajnokság idei kiírását akadémiánk utánpótlás együttesei. A serdülők összecsapása azonban nem pont úgy kezdődött, ahogy azt a mieink eltervezték, mert sem a védekezés, sem a támadójáték nem működött tökéletesen, így hiába választotta el a két csapatot hat helyezés a bajnoki tabellán, a vendégek 16-13-as vezetésével ért véget az első felvonás. A szünetben szerencsére sikerült összekapnia magát fiataljainknak, akik a második félidőben újra szebbik arcukat mutatták az értük szurkolóknak, s ezt az időszakot 18-9-re megnyerve arattak végül 31-25-ös sikert, így az ötödik helyen végeztek a serdülő bajnokság nyugati csoportjában.
Az ifjúságiak egyértelmű esélyesként várták a tizenegyedik helyezett érdiek elleni összecsapást, s már az első felvonásban igyekeztek el is dönteni a pontok sorsát. Illés Márton és Vártok Ákos tanítványai azonban a félidő hajrájáig nem tudták megtörni vetélytársukat, ám az utolsó percekben egy 6-1-es rohammal sikerült meglépniük a vendégektől. A fordulást követően azonban már nem volt kérdés, mert a mieink sorozatban szerezték újabb és újabb találataikat, miközben a vendégek ismét csak kilenc gólig jutottak, így ifjúsági együttesünk végül kiütéses, 36-18-as győzelemmel erősítette meg harmadik helyét a korosztályos bajnokság nyugati csoportjában.
Eredmények, gólszerzők
Serdülők
DKKA – Érd 31-25 (13-16)
Gólszerzőink: Kecskés Noémi 9, Szabó Tekla 8, Varjas Lara 4, Vass Víta Luca 3, Kovács Krisztina 3, Rezneki Fanni Emma 1, Sztanó Kincső 1, Kocsi Diána Noémi 1, Váradi Hanna 1.
Ifjúságiak
DKKA – Érd 36-18 (15-9)
Gólszerzőink: Fodor Neszta 6, Frányó Laura 6, Koronczai Petra 5, Pál Eszter 4, Matucza Gabriella 3, Takács Cecilia 2, Keringer Klaudia 2, Ujházi Petra Vivien 2, Glofák Eszter 2, Gengeliczky Lili 2, Jovovity Jovana 1, Husti Hanna 1.
További hírek
Youth matches suspended
2021. Mar. 02. #DKKA utánpótlásNo matches for the youngsters for two weeks at least.
They won in Pécs
2021. Feb. 27. #DKKA utánpótlásOnly one position divided the two teams on the league table before the match, but our teeners got a nice victory.
Józsefné Takács is proud for her U14s
2021. Feb. 26. #DKKA utánpótlásIn addition to the virus, reorganizations also made it difficult for them to prepare, but fortunately the young people responded well to the new situation.
A perfect day
2021. Feb. 24. #DKKA utánpótlásAll three of our academy teams collected points on Wednesday.
Bruzsa Lili received a call up
2021. Feb. 23. #DKKA utánpótlásOur young player has been invited to next month’s training camp for the Hungarian teener national team.