„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Újabb egygólos győzelem!

2019. Jul. 24.
  • Facebook

Akadémiánk felnőtt csapata az MTK és az FTC játékosaiból összeálló vegyes csapatot fogadta a sportcsarnokban.

Az edzések második hetében járunk, és az előző hét pénteki felkészülési mérkőzés után ma egy újabb megmérettetés várta a lányainkat. A találkozó nem feltétlenül kezdődött jól a mieink számára, hiszen az ellenfél hamar ellépett.  Öt perc játék után négy, tíz perc után pedig már hat találat választotta el a két csapatot (2-8). György László magához hívta tanítványait és ez hatni látszott, az időkérés után merőben megváltozott a mérkőzés képe, jóval kegyenlítettebbé vált a játék. A Kohász ráadásul szép lassan elkezdett felzárkózni ellenfelére, Ferenczy Fruzsináék elsősorban kiváló védekezésükkel bizonytalanították el a vendégeket. A félidő végére akár utol is érhette volna a fővárosiakat a csapatunk, azonban emberelőnyben az kétszer is a kapufa mentette meg a látogatók üresen tátongó kapuját a góltól, illetve beállóból kialakított ziccerünk is hasonló eredményt hozott. A Kohász lányok így két gólos hátránnyal vonulhattak a szünetre (10-12).

Lehet jó vagy adott esetben rossz periódusnak is tekinteni a félidő környékét, hiszen a második játékrész úgy kezdődött, ahogy az első befejeződött, azaz kimaradt Kohász ziccerekkel. A védekezésünk ekkortájt volt a legkeményebb, viszont elől valamiért csak nem akart a labda utat találni a fővárosiak kapujába. Aztán megtört a jég, Triscsuk Krisztina egy percen belül két találatot jegyzett, mellyel a 36. percben sikerült kiegyenlítenünk a találkozó állását (13-13), és három perccel később, fiatal szélsőnk, Mihály Petra ötödik találatával már a mieink vezettek. Ekkor egy kiváló, 4-0 szériát produkáltak a lányaink. A félidő derekára sikerült állandósítani a 2-3 gólos vezetésünket (23-20), azonban egy  időkérés az Elek-Golovin edzőpárostól, és az ezt követő zsinórban lőtt 5 vendég gól újabb fordulatot hozott a mérkőzésbe (23-25). Szerencsére a mérkőzés vége megint a Kohásznak sikerült jobban, Triscsuk, Szalai és Mihály Petra vezetésével az utolsó öt percben ismét sikerült megfordították az állást. Ezzel csapatunk a második nyári felkészülési mérkőzésén újabb egy gólos győzelmet aratott.

 

György László: - Összességében elégedett vagyok, a felkészülési mérkőzés elérte célját, hiszen mind védekezésben, mind támadásban voltak olyan elemek, melyek visszaköszöntek az edzésen gyakoroltakból.

 

DKKA - FTC & MTK 27-26 (10-12)

DKKA: Csapó, Bouti 1, Mihály 8, Kazai 2, Ferenczy 5, Triscsuk 5, Cavlovic 1. Csere: Stojak (kapus) Szalai 3, Sirián, Nick 1, Molnár 1, Braun, Fodor, Takács. Vezetőedző: György László

FTC&MTK: Suba, Szemerey (kapusok), Christensen 2, Malovic 6, Snelder 3, Mészáros 1, Fekete 4, Sallai, Tóth 2, Kovács, Sziráki, Horváth, Geráth 4, Mihálffy, Dávid-Azari 1, Dakos 3, Juhász. Vezetőedzők: Elek Gábor és Golovin Vlagyimir

Galéria: 

További hírek

Csapó Kyra has joined Metz

Csapó Kyra has joined Metz

2017. Oct. 28.

Our young goalkeeper who were trained here at the Academy will play the rest of the season in France at the team of Metz that has not lost so far any points neither in the league nor in the Champions League this season.

DKKA travels to Copenhagen in November

DKKA travels to Copenhagen in November

2017. Oct. 24.

The Danish team Koebenhavn Haandbold will be our oppontent in the next round of EHF Cup.

DKKA is in the 3rd round of EHF Cup

DKKA is in the 3rd round of EHF Cup

2017. Oct. 22.

Unfortunately the adult team of Kohész lost by two goals in Romania, still considering both matches our qualification to the next round was not in danger.

Victorious first leg

Victorious first leg

2017. Oct. 14.

Although being one goal down at halftime, with a confident performance in the second half Kohász won by seven goals against CSM Roman in the EHF Cup.

Only a draw against MTK

Only a draw against MTK

2017. Oct. 07.

In the capital city today our girls did not perform well, had lots of ups and downs during the game and they could not get both of the points.

  • további hírek

Következő K&H liga mérkőzés

K&H Női Liga

DKKA
Sep. 13.
17:00
MOL Esztergom
Esztergom
Dunaújvárosi Sportcsarnok
2025-09-13T17:00:00+02:00down

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Greenergy
  • om design
  • Jysk
  • HS sport
  • Fitrade
  • Autocentrum szabó csoport

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat