„ACÉL A SZÍV!”
Jól küzdöttek a serdülők, de ez ma kevés volt a Haladás ellen
Az OSB I. csoport felsőházi küzdelmeiben a Szombathelyi Haladás VSE gárdája látogatott ma a Dunaújvárosi Sportcsarnokba. Ellenfelünk eddig mindössze két vereséget szenvedett, nem ígérkezett könnyűnek tehát a kétszer 25 perc. Grosch Vivien válogatottbeli elfoglaltsága, Kemény Dóra sérülés miatt hagyta ki a találkozót. Mindössze egy fél nap maradt a regenerálódásra a siófoki bajnoki után.
D. Kohász KA - Szombathelyi Haladás VSE serdülő bajnoki 22:24 (10:12)
DKKA: Deák - Klujber(3), Iván(3), Berta(3), Moutsogianni(1), Egervári(2), Fehér(6)
cserék: Szóládi - Fodor(1), Bab(2), Balogh Sz.(1), Meskál, Udvardi
Idegesen kezdődött a találkozó, nagy volt a bizonyítási vágy a lányokban. Rapatyi mester és a játékvezetők hamar "megtalálták egymást", már az 5. percben kétperces büntetést kapott az akadémia edzője. Ennek ellenére sikerült rendezni a sorokat, és a 10. percben 5:6, nyílt a meccs. Azonban már ekkor érződött, hogy ezen a napon a védekezés lesz a döntő, hiszen a rossz belépők miatt Moutso Dorkát gyorsan egymás után kétszer is kiállították. Bár Egervári és Iván még szorossá tették az állást, de aztán hosszú percekig góliszony következett. Jött Bab Ágota és Meskál Klaudia, kettős emberhátrányból is gólt értünk el. Sajnos az utolsó percben Klujber Katrint is leparancsolták a játékvezetők, de így is szoros a félidő vége (10:12).
Szünetben kapuscsere, és érkezik Balogh Szonja. Az első gólt még a vasi lányok szerezték, aztán sorozatban három hazai találat (Balogh, Fodor, Iván), és máris egál az eredményjelzőn. 14:15-nél bizakodtunk, de jött egy rövidzárlat védekezési hibákkal, lelassult támadójátékkal, és mint kiderült, ez végzetesnek bizonyult (15:21). Időkéréssel próbáltuk kizökkenteni az ellenfelet és magunkat, ami sikerült is. Bab és Fodor erőszakosan harcolt ki büntetőket, Klujber szélvészként rohamozott a szélen. Nagy birkózás zajlott a pályán, de ebben is álltuk a sarat. Amikor egy elcsent labdával Fehér érkezett a kapuhoz és betalált (22:23), felcsillant a pontszerzés esélye. Sajnos nem késett a válasz, majd egy elrontott húzás támadásban, és szépen leperegtek az utolsó másodpercek is.
Jól harcoltak az akadémisták, a küzdőszellemük minden dicséretet megérdemel. A játék lesz még pontosabb is, ezért azonban sokat kell dolgozni.
Hajrá Kohász!
További hírek
German pivot to arrive
2021. May. 24.Saskia Weisheitel will change the jersey of the French band Dijon to Dunaújváros in the 2021/2022 season.
Squad is almost complete
2021. May. 23.A young and talented playmaker, Panna Borgyos joins our team on loan for the upcoming season.
Three goalkeepers will be part of the squad
2021. May. 22.A goalkeeper with serious international experience will join the adult team of our academy for the 2021/2022 season.
Nice win in front of visitors
2021. May. 21.Thanks to the good performance in the second half DKKA won against Kisvárda.
Tímea Polics signed for DKKA!
2021. May. 21.Tímea Polics, the top goalscorer of Kozármisleny, who is excellent both the NB I/B league and in the League Cup contest, will also join the adult team of our Academy.