„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Pál Eszter az EYOF-ról

DKKA utánpótlás
2019. Aug. 13.
  • Facebook

Pál Eszter, akadémiánk fiatal tehetsége számolt be tapasztalatairól a Bakuban megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválról.

- Ez már nem az első válogatottságom volt, ugyanis két éve decemberben az akkori edzőmet Vártok Ákost felkeresték, hogy a játékoskeretéből szeretnének három embert, többek között engem is behívni válogatott összetartásra. Tavaly decemberben újra behívtak összetartásra, ahol a NEKA csapatával játszottunk edzőmérkőzést. Idén megjött az áttörés és márciusban, a Szlovákiában rendezett tornára utaztam a válogatott bő tizennyolcas keretével. Ez a keret később júliusban egy újabb összetartáson vett részt, ahol az alapozás első hetének a végén tudtuk meg ki az a tizenöt, aki utazhat Bakuba.

Azt kell tudni, hogy ebben az U17-es korosztályban két ág van, ez a két ág osztódik ketté, az egyik része utazott idén Bakuba az EYOF-ra a másik fele pedig Celjébe, az Európa-bajnokságra, ahol a magyar válogatott az első helyen végzett. Személy szerint nagyon jól éreztem magamat az olimpián, ugyanis felemelő érzés volt, hogy egy olyan helyre utazhattunk, ahova nagyon kevesen, főleg Magyarországról. Emellett fantasztikus hangulat vette körül mind a csapatot, mind pedig a többi sportolót, számomra nagy élmény volt, hogy láthattam az olimpiai láng megérkezését, és már az első nap egy nagy bulival indítottunk. A lakófaluról csak annyit, hogy teljesen olyan, mint a felnőtt olimpia, nagyon szép és kedvesek az emberek, hihetetlen. A legfontosabb és számomra a legmeglepőbb az volt, hogy a többi sportoló is eljött a mérkőzéseinkre és szurkoltak nekünk. De az élet nem csak játék és mese, másnap kemény edzésekkel kezdtünk. A játék rám eső részében ifj. Kiss Szilárd és Kun Attila kettős leginkább védekezésben és a gyors lerohanásokban számított rám.

Az előbbivel igencsak megelégszem, eléggé masszívan védekeztem én is, illetve kollektívan a csapat is, a felállt fal elleni támadásban és a cselezésekben éreztem némi hiányosságot, így azon van még mit javítanom. Nagyon örültünk a bronzéremnek, én egy kicsit a franciák elleni (24-26)-ra elveszített mérkőzésünket sajnálom, mivel szerintem ezt hozhattuk volna. Úgy gondolom rengeteg kitartás és szorgalom, illetve küzdeni akarás kell ahhoz, hogy valaki ide eljusson. Volt sok kudarcom, de sosem mondtam azt, hogy feladom. A hazai helyzetet figyelve, a Kohásznál biztos jövőm van, úgy gondolom, mind az edző, mind a csapattársaim számítanak a tudásomra, nagyon szeretek itt játszani, erős a hazai bajnokság, akárcsak a felnőtteknél. Idén az ifjúsági bajnokságban megcélozzuk az első három hely valamelyikét, míg az NB1/B felnőtt bajnokságban az ötödik hely környékére várom a csapatot. Ehhez dolgoznunk kell rengeteget, védekezésben itt is kiválóak vagyunk, míg a támadójátékunkon kicsit alakítani kell, de úgy gondolom ez csak edzés kérdése. A jövőre nézve szeretnék később a felnőtt NB I-be felkerülni és ott játszani a lányokkal, és később számolok a felnőtt válogatottba való bejutás lehetőségével is.

További hírek

A victorious home debut

A victorious home debut

2018. Jul. 26.

Without those players on board who attend the national team's training camp in Turkey our opponent was a mixed team of Ferencváros and MTK at the Arena today.

Biztos siker az MTK ellen

A victorious friendly for the first try

2018. Jul. 20.

After leading by five goals at halftime, the first team of DKKA gained an easy win in Budapest.

Svájci, vagy koszovói ellenfél a kupában

Swiss or Kosovan opponent in the EHF Cup

2018. Jul. 17.

Spono Eagles from Switzerland or KHF Shqiponja Gjakove from Kosovo awaits our adult team in the second round of EHF Cup

Elkészült a sorsolás

The schedule of play is ready

2018. Jul. 12.

Our first team will start against Vác in September.

The pre-season has started

The pre-season has started

2018. Jul. 11.

A tough period awaits our first team that started the preparation for the 2018/2019 season today.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat