„ACÉL A SZÍV!”
Nagy fordítás a Kisvárda ellen
Kilencgólos hátrányból állt fel, s aratott 31-25-ös győzelmet a Kisvárda ellen akadémiánk felnőtt együttese a IX. Érdi Kupa második napján.
Az MTK elleni csütörtöki 30-30-as döntetlen után ma már újabb mérkőzés várt akadémiánk felnőtt együttesére a IX. Érdi Kupán, ahol ezúttal a Kisvárda ellen léptek pályára György László tanítványai. A két gárda a közelmúltban már találkozott egymással, s akkor egy végletekig kiélezett mérkőzésen, jobb hajrájának köszönhetően győzött együttesünk 28-24-re, így ma sem számíthattak könnyű meccsre Szekerczés Lucáék.
Az első félidő nem alakult sajnos úgy, ahogy azt elterveztük, mert sem támadásban, sem védekezésben, sem visszarendeződésben nem tudták megvalósítani kézilabdázóink azt, amit a szakvezetés eltervezett. A Kisvárda lényegesen pontosabban játszott ebben az időszakban, már kilenc góllal is vezetett, s bár a félidő hajrájára sikerült valamelyest visszakapaszkodni, a szünetre ellenfelünk vonulhatott 14-9-es vezetéssel. A térfélcsere után azonban nagyot változott a játék képe, a védekezés mellett a kapusteljesítmény is feljavult, míg az ellenfél kapuja előtt felállt fal ellen és gyors indításokból is eredményesen játszottak akadémistáink, akik a második felvonást 22-11-re megnyerve arattak végül 31-25-ös sikert.
Folytatás szombaton este háromnegyed nyolctól az Érd ellen.
György László: - Érdekes meccs volt, húsz percig mintha pályán sem lettünk volna, majd elkezdtünk kézilabdázni, gólokat szerezni, védekezni. visszajött az önbizalmunk, felállt fal ellen és gyors indításokból is eredményesek voltunk, illetve akadt pár extra teljesítmény is. Nagyon tanulságos meccs volt, mely bebizonyította, hogy egy pillanatig sem szabad feladni, de azt is, hogy csak szívvel-lélekkel játszva lehet szép eredményeket elérni.
DKKA – Kisvárda 31-25 (9-14)
Gólszerzőink: Szekerczés 10, Grosch 8, Szalai 4, Kazai 4, Ferenczy 2, Triscsuk 2, Sirián 1.
További hírek
It's allways sunny in Dunaújváros
2023. Dec. 14.We are very pleased to welcome Solar Future System Kft. among our team's supporters.
Even with a wobbly game, progress is assured
2023. Nov. 14.After a good first half a second half of suffering, yet our academy's senior team qualified for the fourth round of the Hungarian Cup against Komárom with confidence.
Coaching duo to lead DKKA
2023. Nov. 13.Róbert Paic and Roland Virág will replace Tamás Rapatyi as head coach of the Dunaújváros Kohász Kézilabda Akadémia.
Not our day either
2023. Nov. 09.The MTK got their first win of the season against the adult team of our academy.
Away victory in Budaörs
2023. Nov. 01.We didn't catch a good day, so the adult team of our academy had no chance to score points in the championship against Vác.