„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Visszavágott a Szombathely

2019. Aug. 22.
  • Facebook

Egygólos vereséget szenvedett akadémiánk felnőtt együttese Szombathelyen a nyár utolsó felkészülési mérkőzésén.

A Szombathely ellen kezdte meg a nyári felkészülési mérkőzések sorozatát júliusban akadémiánk felnőtt csapata, mely ma este hét órától a Szombathely ellen játszotta utolsó edzőmérkőzését is a Békéscsaba elleni bajnoki rajt előtt. György László tanítványai bő egy hónappal ezelőtt 25-24-re legyőzték mai ellenfelüket, s abból a meccsből kiindulva ma sem várt sétagalopp kézilabdázóinkra a szombathelyi Egyetemi Sportcsarnokban.

A találkozón sajnos nem azt a játékot nyújtotta együttesünk, amire számítottunk, elől és hátul is igen sok volt a hiba, így a hazaiak 16-15-ös első félidei vezetés után 28-27-re legyőzték az akadémistákat. Nem is volt elégedett a látottakkal György László vezetőedző, aki a lefújás után értékelte a találkozót.

- Körülbelül negyed órát játszottunk jól, ami nyilván kevés, ezért megérdemelten nyert ma a Szombathely. Többre számítottunk, többet reméltünk, de sajnos több gyenge egyéni teljesítmény miatt is bosszankodhattunk, az első félidőben a védekezésünk és a kapusteljesítményünk is halovány volt, ezt mutatta a tizenhat kapott gólunk is, s bár a másodikra itt valamelyest sikerült javulni, ma ez nem volt elég a győzelemhez. A következtetéseket levonjuk ebből a meccsből is, látjuk, hogy hol vannak hiányosságaink, ezeken is fogunk dolgozni a Békéscsaba elleni bajnoki rajtig.

SZKKA – DKKA 28-27 (16-15)

Gólszerzőink: Triscsuk 6, Szalai 5, Kazai 4, Szekerczés 4, Ferenczy 3, Mihály 2, Bouti 1, Jovovity 1, Cavlovic 1.

További hírek

A victorious home debut

A victorious home debut

2018. Jul. 26.

Without those players on board who attend the national team's training camp in Turkey our opponent was a mixed team of Ferencváros and MTK at the Arena today.

Biztos siker az MTK ellen

A victorious friendly for the first try

2018. Jul. 20.

After leading by five goals at halftime, the first team of DKKA gained an easy win in Budapest.

Svájci, vagy koszovói ellenfél a kupában

Swiss or Kosovan opponent in the EHF Cup

2018. Jul. 17.

Spono Eagles from Switzerland or KHF Shqiponja Gjakove from Kosovo awaits our adult team in the second round of EHF Cup

Elkészült a sorsolás

The schedule of play is ready

2018. Jul. 12.

Our first team will start against Vác in September.

The pre-season has started

The pre-season has started

2018. Jul. 11.

A tough period awaits our first team that started the preparation for the 2018/2019 season today.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat