„ACÉL A SZÍV!”
Átléptek egy határt!
Augusztus végén két csapatunk egy hetes edzőtáborban vett részt a határon túlon, Adán. Az edzések mellett a csapatépítés is fókuszba került.
A 2005-ben, és a 2007-ben született lányok Csiszár Ramóna, Sánta Dóra és Takács Józsefné edzők felügyeletében nagy izgalommal indultak Szerbiába, hogy a felkészülésüket még színessebbé tegyék. Megérkezésük után rögtön finom ebéddel várták őket, majd elfoglalhatták a szállást.
Napi három edzést várt a lányokra; reggel egy kis futás után délelőtt, majd a munka a csarnokban folytatódott, este pedig egy kis erősítéssel fejezték be a napot. A házigazdák egy napos tornát szerveztek, ahol mind a két csapatunk 2-2 mérkőzést játszott. A sok edzés mellett pihenésre is jutott idejük, minden nap délután egy kis időt a strandon is töltöttek, a legbátrabbal a Tiszában is megmártóztak.
Egyik délután lovasíjász bemutatót is megtekinthettünk, ami miután a fiatalok lovagolhattak, illetve az íjászatot is kipróbálhatták. Utolsó előtti este a lányok megmutatták, hogy nemcsak a kézilabdában ügyeskednek, hanem a mókában is élen járnak. Még az első nap csapatokat alakítottak véletlenszerűen, csapatnevet választottak, verset írtak és egy közös koreográfiát adtak elő.
Mind a kísérő edzők, mind a játékosok szerint kiválóan sikerült, hasznos edzőtáboron vannak túl.
További hírek
U14 round in Dunaújváros at the weekend
2021. Feb. 11. #DKKA utánpótlásBeside our teams DKKA and DKKA Mezőszilas, three other teams are arriving to the Univerisity's sports hall on Sunday.
They continue elsewhere
2021. Feb. 11.Fruzsina Ferenczy and Natalie Schatzl will both continue their careers in the Vác in the 2021/2022 season.
Good results from our younger ones
2021. Feb. 09. #DKKA utánpótlásOur teener teams and the youths won their matches, unfortunately it is another defeat for the U20 among the adults.
Could have turned out otherwise
2021. Feb. 06.Despite a good second half and the 29 goals scored, our team suffered a 34-29 defeat against Mosonmagyaróvár, mainly due to their missed chances.
Live: DKKA II. - Szentendrei NKE (Teener II.)
2021. Feb. 04. #DKKA utánpótlásFrom 16:45 today you can watch our live broadcast from the Teener second division against Szentendrei NKE. Come on, Kohász!