„ACÉL A SZÍV!”
Az Érd következik
Az Érd elleni hazai mérkőzéssel folytatja a bajnoki küzdelmeket szombaton este hat órától akadémiánk felnőtt együttese.
Nagy csatában aratott kétgólos, 29-27-es sikert Békéscsabán a bajnokság első fordulójában akadémiánk felnőtt együttese, melyre igen nehéz feladat vár a pontvadászat második, s a sportcsarnok tervezett felújítása miatt az idei szezon utolsó előtti hazai találkozóján is. Szombaton este hat órától ugyanis az az Érd gárdája látogat a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, mely évek óta a bajnokság legjobb csapatai közé tartozik. Szabó Edina tanítványai nem kezdték jól az idei szezont, ám a Fradi elleni háromgólos hazai vereségük mindenképpen a vállalható kategóriába tartozik, de abban biztosak lehetünk, hogy Dunaújvárosba a javítás, a győzelem reményében érkezik hétvégi ellenfelünk.
A két gárda a nyári felkészülés alatt két alkalommal is találkozott egymással, s a Szekszárdon, valamint Érden lejátszott mérkőzéseken az érdiek örülhettek két egygólos győzelemnek. György László vezetőedző szerint azonban a mieinknek nem ezekből a meccsekből kell kiindulniuk, s ahhoz, hogy pontot, pontokat szerezzenek szombati vetélytársuktól, csapatunk minden tagjától kiváló teljesítményre lesz szükség.
- Ez egy teljesen más mérkőzés lesz, mint a Békéscsaba elleni volt. Az Érd egy nagyon jó csapat, minden poszton két kiváló játékosa van, magasak, tömegben is többek, mint a mieink, s emellett nagy sebességgel is játszanak. Fel kell velük vennünk a versenyt, s többet kell tennünk a békéscsabai meccshez képest ahhoz, hogy fel tudjuk velük venni a versenyt. Ez elsősorban a védekezésre igaz, erre a héten nagyobb hangsúlyt is fektettünk az edzéseken, s a mérkőzésig hátralévő gyakorlásokon is ezzel foglalkozunk majd. Játszottunk ugyan az érdiekkel a felkészülési időszakban, de azokból a meccsekből komoly következtetéseket nem szabad. Jó mérkőzéseket játszottunk, természetesen azoknak is megvoltak a tanulságai, csakúgy, mint az érdiek Ferencváros elleni bajnoki nyitányának is, melyet az elmúlt napokban mi is kielemeztünk. Előnyünkre válhat, hogy hazai pályán játszunk, előnyünkre válhat, hogy a közönség segít majd bennünket, erre szeretnénk kérni is őket, s mi megteszünk majd mindent azért, hogy jól szerepeljünk. A találkozó esélyese ezzel együtt az érdi csapat, ám ez nem jelenti azt, hogy lemondanánk a bravúrról, s mi is a győzelem reményében lépünk pályára szombaton, ám ehhez minden játékosunktól kiemelkedő teljesítményre lesz szükség. Ferenczy Fruzsina kisebb sérüléssel bajlódik, még az is lehet, hogy műteni kell, így az ő játéka kérdéses az Érd ellen.
További hírek
Viktória Oguntoye is back
2017. Oct. 02.After more than a 6-month-long abscence, our talented goalie could return to the court.
A Visit to the animal shelter
2017. Sep. 25.Our team members visited the Ágica Sérült Állatmenedéke Alapítványnál and took some food for the furry ones. It's good to be good
The two points matters
2017. Sep. 21.Our team missed a lot of oppotunities on the match today, still managed to win quite easily, by 13 goals against Vasas in the Arena.
A nice away win
2017. Sep. 16.After an oposeless start the team kept its lead and gained a comfortable win in Békéscsaba.
A great start of the season
2017. Sep. 09.A confident 33-22 victory against Budaörs on the first match of the season 2017/2018.