„ACÉL A SZÍV!”

EHF kupa  2015-16 EHF Kupagyőztes

DKKA
  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat
Menu

You are here

home » Hírek

Második hely Csepelről

DKKA utánpótlás
2019. Sep. 11.
  • Facebook

Hasznos felkészülési tornán vett részt akadémiánk U13-as együttese a mögöttünk hagyott hétvégén.

Csepelen, egy utánpótlás felkészülési tornán vett részt a közelmúltban akadémiánk U13-as együttese, s mivel Sánta Dóra együttesének csak októberben kezdődik a bajnokság, ez a torna jól beépíthető volt a felkészülésükbe. Fiataljaink a Budai Farkasok ellen kezdték a viadalt, ám az első félidőben igen sok hibát vétettek akadémistáink, így az ellenfél sokáig vezetni tudott. A fordulás után feljavultak a lányok, sikerült is beérni az ellenfelet, ám a meccs végén időntúli hetest hibáztak fiataljaink, így 16-16-os döntetlennel ért véget a mérkőzés.

A Csepel DSE elleni második mérkőzés már sokkal könnyebb volt, mert a csapat minden tagja kitett magáért, így a remélt győzelem sem maradt el (19-7). Az utolsó találkozón a Pénzügyőr volt az ellenfél, s ez a meccs sem hozott sok izgalmat, mert akadémistáink a játék minden elemében jobbak voltak vetélytársuknál, így újabb sima, ezúttal 19-4-es győzelemnek örülhettek. A tornát azonban jobb gólkülönbségének köszönhetően nem a mieink, hanem a Budai Farkasok nyerték, ám Sánta Dóra edző szerint így is nagyon hasznos volt számukra a viadal, melyen három intenzív mérkőzés járult hozzá felkészülésük lezárásához.

VII. Auto-Fort Csepel DSE UP Torna

Eredmények:
09:00 Csepel DSE - Pénzügyőr SE 11-11
09:40 DKKA NKFT - Budai Farkasok 16-16
11:40 Budai Farkasok - Pénzügyőr SE 18-0
12:20 DKKA NKFT - Csepel DSE 19-7
14:20 Pénzügyőr SE - DKKA NKFT 4-19
15:00 Budai Farkasok - Csepel DSE 24-5

Végeredmény: 1. Budai Farkasok, 2. DKKA, 3. Csepel DSE, 4. Pénzügyőr SE

Gólkirálynő: Mózsi Villő Lelle (DKKA, 16 gól)

További hírek

They did everything in the end...

They did everything in the end...

2024. May. 04. #DKKA felnőtt csapat

In a thrilling match, our adult handball team suffered a two-goal defeat against MTK at the sports arena this afternoon.

Kohász gears up for its last home match

Kohász gears up for its last home match

2024. May. 03. #DKKA felnőtt csapat

We urge our supporters to wear red tops and be extremely loud during the event. Let's cheer for this victory together!

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

Nem volt esély a Mosonmagyaróvár otthonában

2024. Apr. 26. #DKKA felnőtt csapat

Our academy's adult team could only keep the game tight for just under fifteen minutes against Mosonmagyaróvár.

Assured Victory against Békéscsaba

Assured Victory against Békéscsaba

2024. Apr. 20. #DKKA felnőtt csapat

Leading almost throughout the game, our academy's adult team secured a well-deserved 32-26 victory against the resilient Békéscsaba in today's afternoon match at the sports hall.

Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory

Fantastic Finish Leads to Spectacular Victory

2024. Mar. 28. #DKKA felnőtt csapat

Rising from a five-goal deficit and delivering an exceptional final quarter, our academy's adult team secured a twelve-goal victory against NEKA in today's home championship match.

  • további hírek

Töltsd le a megújult Tippmix Radar alkalmazást!

  • Tippmix
  • MKSZ
  • K&H liga

Támogatóink

  • Dunaújváros MJV
  • DVG
  • Kemi-ker
  • Dunanett
  • Greenergy
  • Di-Fer Autócsoport
  • Erima TTsport
  • om design
  • Jysk

2024. © Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Nonprofit Kft.

  • Hírek
  • Felnőtt csapat
  • Utánpótlás
  • Meccsnaptár
  • Jegyinformáció
    • Jegyinformáció
    • Pályarendszabályok
  • A klub
    • Vezetőség
    • Örökké velünk lesznek
    • Dokumentumok
    • Adatvédelmi nyilatkozat
  • Galéria
  • Sajtó
  • Kapcsolat